"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42

"De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR." Joel 2:32

 

ÁLDOTT KARÁCSONYT ÉS KEGYELMEKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT!

 

Kapcsolódó kép

 

Kapcsolódó kép 

 

 

 

 

Az Égből  a Szűzanya válasza a december 8-i imalánc felhívásunkra és a sok engesztelő imádkozására ezen a napon!
 

2017. 12. 08.  Szeplőtelen Fogantatás

Gyermekeim! Megköszönöm az ajándékot, amit engesztelő gyermekeim adtak nekem. Hatalmas kegyelmeket nyertem Szent Fiamtól országotok számára. Bármennyire is tombol az ellenség, nem tudja megakadályozni Isten tervét, ha rendíthetetlenül kitartotok mellettem. Egyre többen megértettétek, mekkora ereje van a közös imának. Köszönöm, hogy megnyitottátok szíveteket a kegyelem befogadására, melyet Szeplőtelen Fogantatásom ünnepén kaptatok. Ezentúl, minden egyes ünnepeinket egyre nagyobb előkészülettel töltsétek el, mert bizony kemény küzdelem vár országotokra. Veletek vagyok, és Édesanyai Palástommal borítalak be benneteket. Szűzanya

 

http:// engesztelok.hu/lelkielet/1278-hatalmas-kegyelmeket-nyertem-szent-fiamtol-orszagotok-szamara

 

 

A dec.8-i imalánchoz hasonlóan,

 2018. február 2-ra (A Szeretetláng átadásának ünnepén) 15-17 óra között 

 is közös imára hívjuk minden jó szándékú testvérünket országunkban és országhatárainkon túl.

Ugyanazon szándékokra, mint december 8-án, kiegészítve azzal, hogy, aki aznap misére is tud menni,ajánlja fel a szentmisét is ezekre a szándékokra, ajándékul a Szűzanyának és a lelkek megmentésére az Égiek szándéka szerint!

Küldjétek tovább minél több ismerősötöknek,szóljatok közösségeiteknek, papjaitoknak!

Fogjunk össze újra és újra imában, hiszen most erre van a legnagyobb szükség! Az Úr megáldja küzdelmeinket!

"Ha Isten velünk,ki ellenünk?"

 

Sanctus, Sanctus, Sanctus, Dóminus Deus Sábaoth.

 Pleni sunt caeli et terra glória tua. 

Hosánna in excélsis. 

Benedíctus, qui venit in nómine Dómini. Hosánna in excélsis.

 

Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség Ura, Istene. 

Dicsőséged betölti a mennyet és a földet.

 Hozsanna a magasságban.

 Áldott, aki jön az Úr nevében. Hozsanna a magasságban.

 

 

Emlékeztetőül a szándékok és az ajánlott imák:

 

Az Engesztelő rózsafüzért imádkozzuk otthon lélekben minden egyes emberért, a világ vezetőiért,a papokért ,az egyházért összekapcsolódva az összes imádkozóval, a Szent Angyalokkal,Szentekkel,a Szűzanyával.
 
 Az Irgalmasság rózsafüzérét Magyarország békéjéért és minden magyar ember megtéréséért.
 
A Szeretetláng rózsafüzért, hogy a Szent Anna réten minél előbb felépüljön az engesztelő kápolna Világ Győzelmes Királynője tiszteletére.
 
A Fájdalmas rózsafüzért  Európa és a világ békéjéért, miniszterelnökünkért,a kormányért. Az idegen szívűek hatalmának megtöréséért.
 
 
Hittel,reménnyel és szeretettel Hozzád fordulunk Szép Szűz Mária, Angyalok és a Világ Győzedelmes Királynője.
Kérünk,terítsd ránk palástodat,védelmezz meg minket minden látható és láthatatlan ellenséges támadástól,hogy nemzetünk, a Te jogos és örökös tulajdonod fennmaradhasson!
A ránk váró nehéz időkben  az a remény éltet, hogy szentjeinkkel és Szent Angyalaiddal védelmezel minket. Ámen.
 
Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja,
könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején.
Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől,
mindenkor dicsőséges és áldott Szűz.
Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk,
engeszteld meg nekünk szent Fiadat,
ajánlj minket szent Fiadnak,
mutass be minket szent Fiadnak.
Ámen.
 
Portugália Őrzőangyala, a Béke Angyala által tanított ima (Fatima)

Istenem hiszek Benned, imádlak Téged,
remélek Benned és szeretlek.
Bocsánatért esedezem Hozzád mindazokért,
akik nem hisznek Benned, nem imádnak,
nem bíznak Benned és nem szeretnek.
 
 

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!"
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Ámen.


Visszajelzéseket erre az e-mail címre küldhettek:
 
 erdeinem@gmail.com
 
 
 Kapcsolódó kép
 



 

Sürgős felhívás az emberiséghez!

„ Én az Igazság Istene voltam az Ó Testamentumban.
Az Irgalmasság és Megbocsátás Istene voltam az Új Testamentumban.
Mi több, ezekben az időkben pedig az Irgalmasság Istene leszek, de az Igazságosság Istene is.
Irgalmas azokhoz, akik hallgatják Hangomat, és teljesítik Tanításaimat

   Igazságos azokhoz, akik nem hallgatnak meg Engem és mellőzik Tanításaimat.
Nyitott szívű és nyitott szívvel azok iránt, akik hallgatnak és követnek Engem.
Széttárt kar és hatalmas kezű azok számára, akik mellőznek engem, és tanításaimat.”
Legyen ez nagyon világos!

Pásztorotok szeret benneteket, 

Názáreti Jézus

 

 

 

„ATYÁM FIGYELMEZTETÉSÉVEL VÉGET ÉR A KEGYELMI IDŐ”



Az Egyházszakadás, a háború és a gazdasági krízis közepette megtörténik a Figyelmeztetés.

Erre való tekintettel sürgős az evangelizáció!


„Szívem kicsiny gyermekei, Isten békéje legyen veletek.

Gyermekeim, már a kegyelmi idő utolsó pillanatai is múlóban vannak; az emberiség hamarosan áthalad az örökkévalóságba.
Atyám Figyelmeztetésével a kegyelmi időnek vége lesz.


Sürgős felhívást intézek az emberiséghez fajra, hitre, vallásra való tekintet nélkül, hogy készüljön fel a nagy eseményre, amely meg fogja változtatni lelkiségét és szellemiségét.


Elérkeztek a napok, amikor világotokban Isten Kegyelme a végéhez ér a maga teljességében, és az Egyház-szakadás, a háború, valamint a gazdasági válság közepette eljön majd Atyám Figyelmeztetése.


Kicsiny gyermekeim, a Menny nagyon szomorú az emberiség állapota miatt, sokan gonoszságuk, és bűneik folytán nem lesznek képesek elviselni az ítéletet, és örökre elvesznek.
Kimerítettünk már minden erőforrást annak keresésében, hogy az emberiség felébredjen lelki tespedtségéből, de a bűnök és a gonoszság egyre csak növekszenek. Sok lélek elvész, és még többen vesznek majd el, mikor a Figyelmeztetés elérkezik.
Nagyon szomorú azt látnunk, hogy az emberiség nem akarja elfogadni az Ég hívását.


Mint az emberiség Édesanyja, arra kérem hűséges gyermekeimet, hogy az égi üzeneteket hozzák testvéreik tudomására, és különösen azokhoz juttassák el, akik jobban eltávolodtak már Istentől.
Ne maradjatok tétlenek, hiszen ti misszionáriusok vagytok keresztségetek folytán!
HASZNÁLJÁTOK FEL A VILÁG TECHNOLÓGIÁJÁT, ÉS ÁLLÍTSÁTOK AZT AZ ÉG SZOLGÁLATÁBA, HOGY ILY MÓDON EVANGELIZÁLJÁTOK AZOKAT A GYERMEKEKET, AKIK NEM TUDNAK RÓLA, ÉS FOGALMUK SINCS A NAGY FIGYELMEZTETÉS ELJÖVETELÉRŐL.


Sürgős az evangelizációs munkátok, hogy kicsinyeim felébredjenek, és tájékozottak, valamint felkészültek legyenek a nagy esemény eljövetelekor.

Gyermekeim, sokan fognak elveszni azok közül, akiket nem evangelizáltak időben, a hiányos tudásuk miatt.


Titeket kérlek, választottaim, hogy figyeljetek az Ég üzeneteire, és beszéljetek azokról Isten népének; az emberiség túlnyomó többségének szüksége van erre, hogy elforduljon a gonosz ösvényéről, és fel tudjon készülni lelkileg, szellemileg, miáltal megtalálja az örökkévalóságba vezető utat, ahol a kegyelem megszabadítja az örök kárhozattól.


KICSINY GYERMEKEIM, KÉSZÜLJETEK FEL RÁ, HOGY A SZENTLÉLEK ÚRISTEN HAMAROSAN MEGÉRINTI LELKETEK AJTAJÁT, HOGY AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA VIGYEN BENNETEKET.
ÚJRA MONDOM NEKTEK, HOGY VÉGEZZETEK JÓ ÉLETGYÓNÁST, FOGADJÁTOK FIAM TESTÉT ÉS VÉRÉT OLYAN GYAKRAN, AHOGY CSAK LEHET, LEGYETEK ÓVATOSAK, ÉS ÉBEREK, LÁMPÁSAITOKAT IMÁDSÁGGAL TÖLTSÉTEK FEL, ÉS AZOK MINDIG VILÁGÍTSANAK, HOGY HA MAJD FIAM MEGÉRKEZIK, ÉBREN TALÁLJON TITEKET, HOGY AJTÓT NYISSATOK NEKI, ÉS EGYÜTT ÉTKEZZETEK VELE.


Kicsinyeim, a Legfelsőbb Bíróság előtt kell megjelennetek az örökkévalóságban; hozzátok hát rendbe számláitokat, hogy érkezésetekkor azok igaznak találtassanak.


Anyátok, Mária, a Megszentelő, aki szeret benneteket.


Szívem kicsiny gyermekei, juttassátok el üzeneteimet az egész emberiségnek!”


Forrás: mensajesdelbuenpastorenoc.org

 

 

 

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott legfrissebb üzenetei.

2017. december 6. Itthon az Úr Jézus: 

„Drága gyermekeim!

Egyházam nyíltan felvállalja és hirdeti az eretnekséget. A szabadkőművesek beférkőztek a Vatikánba. Az egész Egyházat nyomás alatt tartják, és irányításuk alá vonják. De ti, gyermekeim, akik megkaptátok a tisztánlátást, nem vagytok alávetve nekik. Nektek kell továbbra is képviselni tanításomat, Aki ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Szent Igém elévülhetetlen, örök, tanítás, amely mindörökké érvényes a Mennyben és a Földön.

Gyermekeim!

 Most következik a végső, nagy összecsapás. Az anti-egyház és az Egyház között, az anti-evangélium és a Szent Evangélium között. Tartsátok meg az igaz hitet, és üdvözültök! Aki pedig tévtanításokat hirdet, és szembe megy tanításommal, az a kárhozat fia.

Ezt mondtam: „Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.” Éljetek úgy, hogy ha bármikor meg kell állnotok ítélőszékem előtt, az igazak közé soroljalak benneteket.

Gyermekeim!

Dicsőséges visszajövetelem már nagyon közel van. A próféciák beteljesülnek.

Az emberiség nyakig van a bűnben. A fegyverek készen állnak, hogy megsemmisítsék a világot. Az emberiség most érte el azt a technikai felkészültséget, hogy képes legyen önmagát és az egész világot kipusztítani.

Miközben az élvezeteket habzsolja és ragaszkodik földi életéhez, azon mesterkedik, hogy hogyan pusztítsa ki önmagát. Ez a nagy ellenmondás ellenfelemtől jön, aki megtéveszti az elméket, és leépíti az agyakat. Már nem tudnak bölcsen gondolkozni, nem látnak tisztán. A vezetők olyanok, mint egy narkós állapotban levő ember, aki csak homályosan néz a semmibe, nem ért, nem tud semmit. Ezt láthatjátok, amikor a migránsokat be akarják telepíteni Európába. Mindenki tudja és látja, hogy mekkora kárt okoznak és milyen nagy terhet jelentenek.

Európa a keresztény kultúra bölcsője. Minden törvény és jogszabály a Tízparancson, a keresztény tanításon alapszik. Ezeket szét akarják zúzni a szabadkőművesek, hogy a helyébe az ő eszement, idióta, liberális elveit helyezzék. A közmondás ezt mondja: tartsd meg a törvényt, és a törvény megtart téged. De ha nincs törvény, amit megtartanak, akkor az embereket sem tartja meg semmi.

Gyermekeim!

Most nagy horderejű események következnek a világra. 

Ha mindenkinek mindent szabad, akkor ez csak zűrzavarba torkollik. Olyan ez, mint amikor az utcán nem működnek a közlekedési lámpák, és a járművek egymásnak ütköznek.

Kicsi gyermekeim, nektek van világító fényetek: az Én Evangéliumom, és van erőforrásotok: az Oltáriszentség. Ezt soha el nem veheti el tőletek senki. De még ha el is vennék, Én mindig gondoskodom róla, hogy a rejtekben megmaradjon mindkettő. Ne féljetek: veletek vagyok és veletek maradok a világ végéig. Nálam nélkül semmit sem tehettek. Én együttműködöm mindazokkal, akik törvényeimet igyekeznek tettekre váltani és annak érvényt szerezni a környezetükben is.

Kicsinyeim!

Ne féljetek azoktól az eseményektől, amelyek hamarosan sújtják az egész világot. Jóllehet, ezek félelmetesek, mert rengeteg emberéletet fognak kioltani, de ti csak a bűntől féljetek, ami a kárhozatba taszít. Ha megtartjátok törvényeimet, akár éltek, akár meghaltok, az Enyéim vagytok, Hozzám tartoztok, és elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg titeket, drága kicsi gyermekeim, Szívem túláradó végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mk 9, 7. „A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”

 

 

IMAFELHíVÁS

 
"10Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. 11Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 12Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 
13Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 15felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. 16Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. 18Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek..."
 
 
Kedves Testvérek!
 
2017.12.08-án déli 12 órakor, a Szeplőtelen Fogantatás napján imádkozzuk mi is az egész országban otthonainkban a rózsafüzért!
 
Az Engesztelő rózsafüzért imádkozzuk otthon lélekben minden egyes emberért, a világ vezetőiért,a papokért ,az egyházért összekapcsolódva az összes imádkozóval, a Szent Angyalokkal,Szentekkel,a Szűzanyával.
 
 Az Irgalmasság rózsafüzérét Magyarország békéjéért és minden magyar ember megtéréséért.
 
A Szeretetláng rózsafüzért, hogy a Szent Anna réten minél előbb felépüljön az engesztelő kápolna Világ Győzelmes Királynője tiszteletére.
 
A Fájdalmas rózsafüzért  Európa és a világ békéjéért, miniszterelnökünkért,a kormányért. Az idegen szívűek hatalmának megtöréséért.
 
Kérlek benneteket, juttassátok el minél több emberhez ezt a felhívást!
Kérem visszajelzéseteket, kik, hol, hányan tudnak bekapcsolódni ebbe az imahadjáratba!
Imádságos szeretettel:
 
Erdeiné P Margit
 e-mail: erdeinem@gmail.com
 
 
Hittel,reménnyel és szeretettel Hozzád fordulunk Szép Szűz Mária, Angyalok és a Világ Győzedelmes Királynője.
Kérünk,terítsd ránk palástodat,védelmezz meg minket minden látható és láthatatlan ellenséges támadástól,hogy nemzetünk, a Te jogos és örökös tulajdonod fennmaradhasson!
A ránk váró nehéz időkben  az a remény éltet, hogy szentjeinkkel és Szent Angyalaiddal védelmezel minket. Ámen.
 
Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja,
könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején.
Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől,
mindenkor dicsőséges és áldott Szűz.
Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk,
engeszteld meg nekünk szent Fiadat,
ajánlj minket szent Fiadnak,
mutass be minket szent Fiadnak.
Ámen.
 
Portugália Őrzőangyala, a Béke Angyala által tanított ima (Fatima)

Istenem hiszek Benned, imádlak Téged,
remélek Benned és szeretlek.
Bocsánatért esedezem Hozzád mindazokért,
akik nem hisznek Benned, nem imádnak,
nem bíznak Benned és nem szeretnek.


(Portugália Őrzőangyala, a Béke Angyala tanította ezt az imát
a három fatimai gyermek látnoknak 1916 tavaszán, majd hozzátette:
"Így imádkozzatok! Jézus és Mária Szíve kegyesen fogadja imáitokat.")

 
Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!"
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Ámen.
 

 

Kapcsolódó kép

 




„Lelki fegyverzet minden jó Keresztény számára a megtisztulás ezen idejére”

 

Felhívás az emberiséghez

Gyermekeim, nyájam gyermekei:

Ti a megpróbáltatás és a szükség idejét élitek. A fájdalmak csak most kezdődtek az emberiség számára.

Minden nap rövidebb és rövidebb lesz egészen a végsőkig, és ez akkor lesz, amikor Igazságszolgáltatásom ideje elkezdődik. Ez egyesek számára gyötrelem lesz, másoknak pedig remény. Innen már nincs visszaút! Minden nap elteltével közeledik visszajövetelem. Örvendjetek nyájam juhai, mert az oly sok gyalázat és szenvedés után, mellyel szembesülni fogtok, végre kisüt majd a remény napja. Az új élet napja békét fog hozni és boldogságot a világ minden sarkában.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az emberiségért. Itt az imák és a böjtök ideje. Itt a könyörgések ideje; itt az ideje, hogy irgalomért esedezzetek a Mennyei Atyánál a szomorúság és a könnyek napjai végett, tartsatok ki a böjtben. Az imáitoktól, a könyörgéseitektől és a böjtötöktől fog függni, hogy az időaz idő rövidítve lesz vagy hosszabbítva.

Ne feledjétek, Atyámnak nem szerez örömet szenvedésetek. Föld emberei, a bűneitek, arroganciátok és bálványimádásotok háborúkat és halált fog hozni. Az életetek az imáitoktól függ.

„Mindazok, akik elfordulnak Tőlem, el fognak pusztulni. A balta már a fa gyökerén van, mindazok, akik nem teremnek gyümölcsöt, ki lesznek vágva, és felaprítva a tűzbe dobatnak.”

Az első harsona megszólalt, kihirdetve, hogy a szellemi harc megkezdődött. Csatlakozzatok egymáshoz, alkossatok csoportokat, imaerődöket, hogy egyesülhessetek Mennyei Hadseregemmel.

A szeretet és az imák a hittel együtt lesznek a fegyvereitek, hogy minden gonosz erőt elpusztítsatok.
Nektek vissza kell vernetek minden támadást, melyet ellenségem helyez elétek. Emlékezzetek arra, hogy testetek és elmétek könnyen áldozatul esik az ellenség furfangjának. Sanyargatja testeteket és az imával meg böjttel kapcsolatos érzelmeiteket. Imádkozzatok minden percben, hogy egyetlen gonosz erő se tudjon elfordítani benneteket szeretetemtől.

Lélekben utasítsátok vissza a gonosz szellemeket, az irigységet, a bosszúállást és Jezabelt. (Egy pogány királyleány, a szidoni király leánya, aki, amikor Aháb felesége lett, hozta magával pogány szokásait, isteneit.)

A 91. Zsoltárom lelki védelme meg fog menteni benneteket.
Ez lesz a ti útleveletek, hogy kimehessetek az utcára. Ne feledjétek, hogy ti nem tudhatjátok, hogy a Katasztrófa mikor és hol fog meglepni benneteket. Figyelmeztetve letettetek. 
Végezzétek a „Lelki Fegyverzetet” hittel gyermekeitekért, családotokért, rokonaitokért. Lelki védelmem őket is eléri majd.

Az Igazságszolgáltatás órája elkezdődött. A világosságban lévők lámpásainak világítaniuk kell, hogy fényt ontson az elkövetkezendő sötétségbe és minden vakító gonoszságra valamint az ellenség támadásaira.

Gyermekeim, nyájam juhai, ezek a ti védelmi fegyveretek:

  • Lelki fegyver: Efezusi levél 6, 10 – 18
  • A Szent Rózsafüzér naponkénti imádkozása, Édesanyámmal egyesülve
  • A 91. Zsoltár
  • Teljesítsétek az előírásokat (Isten Tízparancsolata)
  • Legyetek Isten kegyelemi állapotában (megbékülés, Eukarisztia, azt szeretném, ha a harcosaim naponta magukhoz vennék az Eucharisztiát)
  • Lelki áldozás, a nagy megpróbáltatás napjaiban, amikor nem tudjátok magatokhoz venni Testemet és Véremet
  • Hit, bizalom, remény és a testvéreitek iránti könyörületesség és szeretet, mert ezekben lesztek megpróbáltatva, de leginkább a Szeretetben.

Éberen és folyamatosan imádkozzatok, hogy ne legyetek meglepve az ellenség támadásaitól.

Minden katonának készen kell állnia és fel kell készülnie, hogy ne legyenek védelem nélkül, ha az ellenség meglepi őket. Ezért figyeljetek és legyetek éberek, hogy ne lepődjetek meg az éjszakában, és ne siránkozzatok önmagatokért, hanem menjetek tovább, mert a győzelem a ti Isteneteké.

Védjétek meg Tanaimat és Igazságomat, még az életetekkel is, ne engedjétek, hogy megtévesszenek benneteket, a hazugság finom fegyvere sokakat elválaszt Tőlem, aminek az az eredménye, hogy elveszítitek  hiteteket. Legyetek szelídek, mint a bárányok, és ravaszok, mint a vipera, ne hagyjátok, hogy összezavarjanak benneteket.

Egyesüljetek lelkileg az ima ereje által Mária Szeplőtelen Szívével, Édesanyátokkal, és az Angyalok és Arkangyalok mennyei seregével, és győzelmet arattok. Minden imát, amelyet elimádkoztok, végezzétek mennyei kapcsolatban Édesanyámmal és Angyalaival.

Következőképpen mondjátok: Egyesítem önmagamat az imában Mária Szeplőtelen Szívével és az Ő mennyei seregével, hogy visszaverje a gonosz démonokat. Kiterjesztem ezt az imát családomra, testvéreimre, rokonaimra és általában az egész világra. Jézus, Mária és József tartsatok bennünket biztonságban minden gonosztól. 

Az Én Békém legyen veletek!

Édesanyám és Angyalai segítsenek benneteket!

Lelkem ereje vezessen benneteket!

Én veletek leszek az idők végezetéig. Én vagyok a ti Pásztorotok.

Jézus, népének Üdvözítője.

 

Szent Mihály Rózsafüzére

Kezdjük a Hiszekeggyel és a Miatyánkkal, ezt követi a következő ima: „Lelkem magasztalja és dicsőíti Jahvét!” (3 x szor)

Ezt követi: „Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Rafael, imádkozzatok értem és családomért Istenhez.” (3 x szor)

A következő ima: „1 Miatyánk, majd: „Ki olyan, mint Isten? (a többiek válasza) „Senki sincs olyan, mint Isten.” Ezt az imát 10 x szer mondjuk, majd kezdjük elölről.

Miután elimádkoztuk a Rózsafüzért, a következő imát mondjuk:

„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség az Ő jóakaratú embereinek. Úristen, mennyei Király, mindenható Atyaisten, imádunk Téged, hálát adunk Neked, dicsérünk Téged dicsőségedért. Urunk Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, Úristen, Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk. Te, aki az Isten jobbján ülsz, fogadd el imáinkat. Mert egyedül Te vagy a Szent, Te vagy az Úr, Te vagy az egyetlen fölség, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt, az Atyaisten dicsőségében. Ámen.”

Ezután az ima befejezéseként 7 x szer mondjuk: „Dicsőítsétek a Legmagasságosabb Istent” és a többiek válaszolnak: „Mert örök az Ő irgalma”.

 

Szent Mihály harci imája

Először i, az Atya beleegyezését kérve hívjuk Szent Mihályt egy Miatyánk elimádkozásával. Aztán elimádkozzuk ezt az imát, melyet ezekre az időkre tanítottak:

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.”

 

Lelki áldozás

„Ó Krisztus Vére, imádom Eukarisztikus jelenlétedet az oltáron! 
Hiszek hatalmadban és édességedben. Borítsd be a lelkem, gyújtsd lángra és tisztítsd meg a szívem.
Jézus Drága Vére, mely valóban jelen van a Szent Ostyában, világosítsd meg értelmemet, vedd birtokodba elmémet, fuss végig ereimen, legyen minden érzékem megpecsételve Isteni keneteddel, lüktessen szívem kizárólag a Te dicsőségednek, és ajkam örökké magasztaljon Téged. Ámen”
(Ezt a lelki áldozást 3 x kell elvégezni, mely lelki táplálékként fog szolgálni a megtisztulás napjaiban, amikor nem tudtok konszekrált (átváltoztatott) ostyát magatokhoz venni.)

A Jó Pásztor Ígéretei,
Mindazoknak, akik az üdvösség üzeneteimet ismertté teszik:

  1. Mindazokat, akik ismertté teszik üzeneteimet, megáldom és kegyelmekkel látom el családjukkal együtt.
  2. Azokat, akik támogatnak Engem ezen üzenetek terjesztésében, a „Legmagasságosabb Fiainak és a mennyei Királyság és a Mennyei

     Jeruzsálem örököseinek” fogják hívni.

  1. Meg fogom bocsátani mindazok bűneit, akik ismertté teszik üzeneteimet, és a szeretet-eszközeim által nem fogom megbüntetni családjukat.
  2. Megszabadítom őket és családtagjaikat a gonosztól.
  3. A megtisztulás megpróbáltatása alatt megóvom őket minden gonosztól, de nemcsak őket, hanem családjukat is.
  4. Ők különleges helyet kapnak az Új Teremtésemben.
  5. Ők keresni fognak Engem a megpróbáltatás idején, és Én nem hagyom el őket.

 

A Jó Pásztor Rózsafüzére

Kezdjétek a Hiszekeggyel és a Miatyánkkal, aztán a következőt mondjuk: „Én vagyok a jó Pásztor, és a Jó Pásztor életét adja juhaiért.”

Minden tizedre a következőt mondjuk:

„Ó, Jó pásztor”, és a többiek válaszolnak: „Légy a mi védelmünk és menedékünk”. Majd: „Dicsértessék és áldassék Jézus, az Oltáriszentségben”, a többiek válasza: „Legyen áldás és dicséret Jézusnak az Oltáriszentségben.”

Minden tized végén mondjátok: „Én vagyok a jó Pásztor, és a Jó Pásztor életét adja juhaiért.”

Majd mondjatok el egy a Miatyánkot, és kezdjétek a tizedeket elölről.

A Rózsafüzért a 23. Zsoltár elimádkozásával zárjuk.

 

 

 

 

 

NAGY LÉLEKMENTŐ-háló ima

 

KÜLÖNÖSEN MINDENSZENTEK ünnepének hónapjában NAGY LÉLEKMENTŐ-háló ima

(Esti utolsó imádságnak ajánlott)

Ó MÁRIA, TE „SZEPLŐTELENFOGANTATÁS”!

URUNK Anyja lettél, a Szent Átváltozás Anyja. Mint az Egyház Anyja rendelkezel kegyelmi kincsei fölött: a VILÁGMINDENSÉG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJEKÉNT ISTEN kincstárnoka vagy.

Nyisd meg a Mennyei ATYA Kezeit minden átváltoztató kegyelmi kiáradásra, hogy az embereket már földi haláluk előtt az ISTENI IRGALMASSÁG megragadja és a hídon át az Örök Boldogság Honának túlsó partjára érkezzenek.

Nyisd meg, ó Anyánk FIAD JÉZUS KRISZTUS SZÍVÉT minden szentmise és imádság révén, hogy minden valamiképpen beismert bűnt eltöröljön és ISTEN Megbocsátásának kegyelmeit az Ítéletnél levonja.

Végül pedig nyisd meg, ó Anyánk a vigasztalás minden forrását azoknak a tisztuló lelkeknek, akik bűnbánatban és elégtételben súlyos terhet hordoznak. Adj azonban vigaszt a Földön hátramaradottaknak is, hogy higgyenek a szeretteikkel való viszontlátásban az örök MENNYEI ATYA HÁZÁNAK rejtettségében!

Szenteld meg a lélek és a test átváltozását, és tedd békéssé és reményteljessé őket, mert ez ISTEN AKARATA és irgalmas szeretete a mi üdvösségünkre.

Hála és köszönet!

Ámen

 


085szeressetek_edes_magyar_530_1.jpg

 

 

IMAFELHÍVÁS

 

 

Kedves Testvérek!

A közelgő Halloween sok gyermeket, fiatalt, de felnőttet is megtéveszthet, és sodor tovább az ezoterikus világ felé.
Kérlek titeket, hogy ezen a hétvégén a következő hétvégéig mind többen kapcsolódjatok bele az Imabástyák körébe. Imádkozzunk megtérésekért környezetünkben, sőt az egész országunkban. 
Úgy tudtok bekapcsolódni, ha egy teljes, vagy egy fél órát erre a szándékra imádkoztok.
Próbáljuk lefedni ezeket a napokat éjjel és nappal. Az éjszakai órák különösen is fontosak.
Az Imabástyák óráiba jelentkezhetsz a megadott linken: <http://teamup.com/ks6fee94c20a5598b5/>
 

Jézus áldása legyen rajtatok!

 

Képtalálat a következőre: „szent mihály arkangyal képek”

 

Rózsafüzér Királynője

Kapcsolódó kép

 A törökök feletti lepantói győzelem (1571. október 7.) emlékére Szent V. Piusz pápa rendelte el ezt az ünnepet 1573-ban. 1716-ban vették fel a római kalendáriumba és 1913-ban helyezték október 7-re, a győzelem évfordulójára.

 

V. Szent Piusz pápa a csatát segítendő a rózsafüzért imádkozta, közben látomása volt, mégpedig a győzelmet látta. Valóban, délben a szél megfordult, a füstöt a törökökre vitte, így a keresztesek győztek.

A pápa a győzelem tiszteletére engedélyezte az ünnepet. 1716-ban Péterváradnál is a rózsafüzér imádkozása segített győzelemre. XIII. Gergely pápa elrendelte az ünnepet, XI. Kelemen pápa az egész egyházra kiterjesztette.

Hálaünnep a mai, Mária közbenjárásáért, az Isten segítségéért. Máriával együtt újra meg akarjuk erősíteni az igent az Isten akaratára. A rózsafüzér imádságában pedig, Jézus életéről elmélkedve, Isten iránti szeretetünkben szeretnénk megerősödni.

 

 Szövegközi kép 1

 

 

 

 

 KERESZTÚT RÓZSAFÜZÉR

Kapcsolódó kép

Liturgia

 

Váalsztható olvasmányok

ApCsel 1,12-14
Krisztus tanítványai Máriával, Jézus anyjával imádkoztak.

Lk 1,26-38
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjává.

 

Vigyázz!
Imádságos lelkület nélkül nem élhetsz teljes értékű életet! Ismerd meg, és imádkozd a Szentolvasót!
  1. Rózsafüzér királynéja, édesanyánk kegyes szűz.
    Kész már az ékes koszorú, mit néped fejedre tűz
    Árva nemzet fonta néked, kívüled nincs támasza,
    Zárd be védő karjaidba, nagyhatalmú szűzanya
  2. Öröm kevés jutott nekünk, keserű a kenyerünk.
    Fájó panasz, kínos sóhaj, bús gyötrelmes életünk.
    Örvendező szűz Mária mosolyt küldjél mireánk.
    Oszlik az éj hajnal hasad fényben úszik szép hazánk.
  3. Fiad keresztje tövében vért hullattál könnyezve,
    Bú s fájdalom a lelkedet, szíved hét tőr vérezte.
    Óh fájdalmas Szűz Mária vérző szíved harmatja,
    Hulljon a kereszt tövében veled síró magyarra.
  4. Mint hazánknak Nagyasszonya égi trónon a helyed,
    Az angyalok s Magyar szentek zengnek hozsannát Neked.
    Dicsőséges Szűz Mária Kinek Jézus a fia,
    Add, hogy ismét felviruljon szép kerted Pannónia.
  5. Kárpátok az, ahol könnyből fakad minden kis virág,
    Erdély bércein is, ahol gyászt öltött fel a világ.
    Magyaroknak csonka földjén fonjon össze szív s lélek,
    Rózsafüzér Királynéja esdve kér Magyar néped.

 Képtalálat a következőre: „rózsafüzér királynője képek”

 

 


                2017. július 3.,
Isten haragjának második trombitája.

EZ AZ UTOLSÓ KIHÍVÁSOD, AMELY KI FOGJA BORÍTANI ISTEN HARAGJÁNAK MÁSODIK CSÉSZÉJÉT!





"... Tűz és füst fog az Égből alászállni, az óceánok vizéből gőz lesz, tajtékjuk megemelkedik, eláraszt és elsüllyeszt mindent. Millió és millió ember fog meghalni órák alatt, és a túlélők azt fogják kívánni, bárcsak meghaltak volna...." (Harmadik fatimai titok).

 

 

 Képtalálat a következőre: „fájdalmas szűzanya kép”

 

 

 

 

Szomorkodom elveszett gyermekeimért, akik nem akarnak hallani Rólam.

 

Nyomtatóbarát változat

2011. szeptember 22. csütörtök; 21:30

Drága szeretett leányom, készítsd fel családodat a Nagyfigyelmeztetésre. Kérd fel gyermekeimet az egész világon, (mindenhol), hogy könyörögjenek bűneik bocsánatáért. Könyörgéseik a szívükből kell, hogy jöjjenek. Különben, Isteni Irgalmasságom Megvilágítása alatt a Tisztítótűz égő fájdalmát fogják elviselni, amikor Én egyenként mindannyitokkal találkozni fogok, szembe fogok nézni.

A bekövetkező megtisztulás olyan tartós és felejthetetlen érzést fog kelteni lelketekben, hogy örökre a Szívem keblén fogtok maradni.

Azokhoz szólok, akik ismernek és szeretnek Engem: kérlek benneteket, hogy készüljetek fel most nagy ajándékomra. Szerezzetek be szentelt gyertyát és Szenteltvizet és legyetek készen, így az imában egyesülhettek a Mennyország szentjeivel, hogy segíthessetek valamennyi gyermekem lelkének megmentésében az egész világon.

Először életetekben, valóban egyedül lesztek az Én társaságomban (Velem). Egyetlen egy hang nélkül látni fogjátok Keresztre feszítésemet, és ami a hitetleneket illeti, végre ők is meg fogják érteni, az emberiség miatti Szenvedésem igazságait.

Ti, gyermekeim, érteni és üdvözölni fogjátok Irgalmasságom nagy ajándékát, és olyan erőt kaptok, amelyet csak a szentek ismernek a Mennyországban. Ez az erő fogja később új hadseregemet összekovácsolni a földön. Ez a nagy hadsereg millió más lelket fog megmenteni az Antikrisztus által vezetett hadsereg karmaiból. Ez alatt a döntő időszak alatt, az emberiség teremtése óta, most az ima milliókat fog megmenteni és segíteni fog a megtérésben.

Hagyjátok gyermekeim, hogy már most megöleljelek benneteket. Engedjétek, hogy megadjam nektek a bátorságot és az erőt, hogy még több lelket hozzatok Hozzám. Szükségem van szeretetetekre. Sebeim (újra) megnyíltak! Szomorúságom kimondhatatlan a sok elveszett gyermekem miatt, akik nem akarnak hallani Rólam.

Vigasztalannak és egyedül érzem Magam. Segítsetek Nekem, gyermekeim, hogy idejében megmentsük őket. Habár Isteni irgalmasságom nagy cselekedete isteni fényt hoz a világba, és ezt olyan mértékben, hogy még a lélegzeteteket is elállítja, mégis egyben a szomorúság ideje is lesz azok számára, akik képtelenek lesznek kiállni a sokkot.

Kérlek benneteket, ne nyugtalankodjatok. Én nagy szeretettel és könyörülettel jövök hozzátok. Mivel szeretlek benneteket, most közbelépek, hogy megmentselek benneteket azoktól a gonosz tettektől, amelyeket a globális erők akarnak végrehajtani, akik a világ népességét akarják megtizedelni. Ezt az ellenőrzés által akarják megtenni. Én nem fogom ezt megengedni nekik. Atyám várakozik. Amennyiben az emberek beismerik azokat a bűnöket, amelyeket elkövettek, akkor a világ a béke és a szeretet helye lesz. Ha nem fognak a Nagyfigyelmeztetésből okulni, akkor nem lesznek megkímélve. Akkor Atyám keze le fog sújtani.

Jézus Krisztus vagyok

Az egész emberiség Királya és Megváltója.

 

 

SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ÜZENETE


Íme, hát megkezdődött!
 
Különösen az Úrhoz, és Megváltóhoz, Jézus Krisztushoz a szívükben és lelkükben hűségesek ismerik fel közületek, hogy az idők megváltoztak, és a föld is változik, amint az az ősidők óta meg lett jövendölve az emberiségnek; a próféciák most ezekben a végidőkben realizálódnak, és kibontakoznak. Az Egyesült Államokat sújtó áradás csak a kezdete azoknak a változásoknak, amelyek a közeljövőben történnek majd a természetben.
Sokan imádkoztok most azokért, akik nagy veszteségeket szenvedtek az utóbbi időkben nemcsak a geofizikai, hanem a geopolitikai események következtében is. Látjátok-e a bekövetkező események rendszerét, amelyek mintegy hírnökei az időszaknak, amelyben éltek? Észre kell vennetek, hogy ez az az időszak, amikor nagyon fontos, és nagy jelentőségű események követik egymást.

Tehát ez az az idő, amikor nemcsak az utóbbi események áldozataiért kell imádkozni, hanem saját magatokért, családtagjaitokért, barátaitokért is, mert az elkövetkező események nem kímélik a megperzselt földet, amely a bűnök áldozata, a bálványimádás, és az emberiség perverzitása miatt. Sajnos az igazakra is rázúdulnak az események, épp úgy, mint a rosszakaratúakra, mert azoknak az emberiség kollektív gaztettei miatt kell megtörténniük.
Ezekben a végidőkben azoknak, akik közületek még buzgón imádkoznak a Mennyei Atyához, imáik révén hatalmukban áll mérsékelni, halasztani, vagy akár el is hárítani a megjövendölt eseményeket.
A Mennyei Atya e hatalmas imaharcosai erősebbek, mint a gonosz és csatlósai, akik oly sok fájdalmat, és viszályt okoznak az emberiségnek. A gonosz és csatlósai nagymértékben felelősek az emberiség problémáiért, mivel ők a démonok által vezérelve évszázadok óta ellenőrzik, és manipulálják az emberiséget. Kollektív kapzsiságuk és hatalomvágyuk teszi őket felelőssé a világ pusztításáért, és az emberiség állapotáért.
Ezekben az utolsó időkben az emberiség Megváltója, a Mennyei Atya Fia nagyon erőteljesen van veletek, hogy a Mennyei Atya követőit spirituálisan segítse a bajok okozóinak, a sátán kiszolgálóinak felismerésében.
Ezekben az utolsó időkben a pusztítást és kétségbeesést okozó események zömét közvetlenül vagy közvetve a sátán követői okozzák okkult praktikáik, illetve titkos társaságaik révén.
Ezekben az utolsó időkben nektek, a maradéknak, a Mennyei Atya követőinek, az Ő Fián, a Megváltón keresztül különleges, és nagyon fontos felelőssége, hogy megváltoztassa az emberiségre váró eseményeket. Fel kell tudnotok ismerni a sátán csatlósait gaztetteik, vagy az új világrenddel kapcsolatos nyilatkozataik alapján, amely egy, a sátán által okozott zűrzavar, hogy megpróbálja átvenni az uralmat az emberiség felett, és hogy keresztülhúzza Istennek az emberiségre vonatkozó tervét.
A most következő időszak nehezebb lesz mindnyájatoknak, talán annál is nehezebb, mint amit el tudtok képzelni, habár már sokan tapasztalhatják a sátáni erők által okozott rombolást.
Legyetek tudatában, hogy a legtöbb destruktív földi esemény kitervelt, és megtervezett a sátán, és kiszolgálói által, a titkos technológia felhasználásával, amelyet sátán adott át az övéinek. Ez a terv a sátán csatlósainak készsége a pusztításra, és az emberiség megsemmisítésére ezekben az utolsó időkben a természetjog manipulálása, és hatalmas viharok, áradások, aszályok, földrengések, tűzvészek, valamint egyéb pusztítások előidézése, hogy a bolygó lakóit elpusztítsa.
A sátán szolgái pszichopaták, akik végletesen gonosz emberek, de azt hiszik, helyes, amit tesznek, mert a sötétség rabszolgái, és mesterük a sötétség hercege.
Azok viszont, akik a Világosságban keresik az erőt, amely a Mennyei Atya Világossága, az Ő Fia, a Megváltó közvetítésével, hatalmas imaharcosok, akik sikeresek lesznek ezekben az utolsó időkben.
Azonban a szörnyű események mérséklése, halasztása, vagy elmaradása a ti felelősségetek, hogy imádkozzatok a Mennyei Atya beavatkozásáért minden jó lélek nevében; legyen szétzúzva a gonosz feje itt a földön, inkább előbb, mint később, legyenek letaszítva a gonoszok a sötétség mélységeibe örökre.
Ismerjétek fel, hogy most nektek van hatalmatok véget vetni a sátáni hatalomnak inkább előbb, mint később.
Hívjátok fel erre családtagjaitok, barátaitok figyelmét is, hogy mindannyian kérjétek a Mennyei Atyát, vessen véget a sátáni uralomnak, és alkossa meg az Új Eget és Új Földet, inkább előbb, mint később.
Végül is a Mennyei Atya és az Ő követői Jézus Krisztusban, a hatalmas imaharcosok győzedelmeskedni fognak a gonosz sötétsége felett.
Így legyen! A Mennyei Atya Akarata szerint!
Az üzenet véget ért du.12:45-kor
 
 
 
 
 
 
 

Ima-vigília kérés

Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön!
6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében:

1: Jézus kéri, hogy világméretű virrasztást tartsunk, mialatt elimádkozzuk mind a négy Rózsafüzér titkait, egymás után megszakítás nélkül. A Virrasztás éjfélkor kezdődjön mindenütt.

2: A vigília előtti éjjel 24 órától (tehát 24 órával az ima-vigília kezdete előtt-től) böjtöt kell tartani a vigília befejezéséig. (aki képes rá, egészsége engedi)

3: Gyónás a vigília előtt

4: Azonnal és szívből bocsássunk meg minden bűnt, amelyet ellenünk bárki elkövetett, és keressünk megbocsátást azoknál, akik ellen mi vétkeztünk. E - mailben, levélben, virággal, telefonon, bárhogyan, de intézzük el, hogy ne tápláljanak irántunk haragot tovább. Tehát maradéktalan kiengesztelődés mindenkivel.

5: A vigília dátuma saját választás, de minél előbb meg kell tartanunk!

6: A vigíliát lehetőség szerint felszentelt helyen tartsuk meg (pl. Templom, imaház stb), de az otthonainkban is megtarthatjuk. Ami számít az a hit, a szeretet Jézus és Mennyi Édesanyánk iránt és a tiszta szív.

Az éjfél Jézus Krisztus Második Eljövetelének szimbóluma.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Áldott Szűzanyánk, a Rózsafüzér királynőjének szeretete legyen örökre mindnyájunkkal.

Forrás (angol):  https://fatherofloveandmercy.wordpress.com/2017/08/29/prayer-vigil-request/

 

németül:  http://dasbuchderwahrheit.de/gebetskreis/Vigilien-Mahnwachen.htm

 

 

2017. június 10. Itthon az Úr Jézus…

„Drága Gyermekeim! Hamarosan ki fog törni a harmadik világháború. Készüljetek! Hamarosan színt kell vallani sokaknak Előttem, mert megérkezik a Nagy Figyelmeztetés – de a halál okán is.

Gyermekeim! Az idő eljött, beteljesülnek próféciáim. Hamarosan olyan világ következik a Földre, amilyen még a világ teremtése óta nem volt. [És most itt egy hatalmas pusztítást mutat az Úr: lerombolt városokat, amit a tűz felégetett, atomháborút, és néptelen minden, nincs ember, kipusztult minden]. Imádkozzatok a bűnösökért és azokért, akik szörnyet fognak halni, akár a háború okán, akár a Nagy Figyelmeztetés során, hogy még életük utolsó pillanatában Hozzám meneküljenek, és megbánva bűneiket, megmentsem őket. Megáldalak titeket Szívem féltő szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Márk 10, 39: „Jézus szólt”

 

 

Szűzanya üzenete U. Gyulának

Kicsinyeim, gyermekeim!

Szeretném szentnek látni az én Magyarországom gyermekeit! Kérlek benneteket, minden nap imádkozzatok 1 Miatyánkot, 1 Üdvözlégy Máriát, 1 Dicsőséget azért, hogy ne legyenek Magyarországon művi vetélések általi gyermekgyilkosságok. Édes gyermekeim, köszönöm, hogy hallgattok szavamra.

Megáldalak benneteket az Atya akaratából, a Szentlélek erejével és a Fiú szeretetével.

2017.04.07. Péntek

 

 

 

Képtalálat a következőre: „szeretetláng kép”

 

 

Sopron felajánlása a Szent Korona másolat által

Beküldve: Égi kegyelmek zápora

2017. 07. 01, Szombat

A Mennyben láttam a Szent Koronát, mely a Szentháromság színe elé volt helyezve. A koronát mennyei fény vette körül, majd egy szivárvány sugár függőleges vonalban összekötötte a korona által az eget és a földet. A Szűzanya angyalok kíséretében megjelent előttem és így szólt:

„Gyermekem, a szívem szomorú a bűnök sokasága miatt. Ám a Szent Koronát szemlélve vigasztalást találok, mely a magyar nép hűségét tükrözi Isten felé és irántam, mint szeretett édesanyjukhoz. Számtalan királynői címet tulajdonítanak nekem, melyet alázattal elfogadok Isten akarata szerint és különös örömömet találom a „Magyarok Nagyasszonya” elnevezésben. Ez a cím közvetlen és kifejezi azt, hogy szoros kapcsolatban álltok velem, mint egy gyermek a saját édesanyjával. Boldogok lehettek, mert őseitek ismerték a kereszténység misztériumának titkait, hiszen mindenekfelett elismerték Fiam szenvedését, feltámadását és örök dicsőségét. Generációról generációra megőriztétek a keresztény hagyományt és szívetekbe véstétek Isten kinyilatkoztatását. Szent István királyotok miután a Szent Korona által felajánlotta országotokat nekem, én azonnal fölemeltem Fiamhoz és felajánlottam neki.  Ez a pillanat örök emlékezetemben él, amelyről Fiam sem feledkezik meg soha. Az Ég oltalma alatt álltok, amely az évszázadok során bebizonyosodott. Ha erős a kötelék népetek és Isten között, akkor országotok felvirágzik és példaértékűvé válik minden nemzet számára. Imádkozzatok, mert a Sátán rejtett módon akarja országotokat szétzilálni. Fiam látja, hogy sok közösségben megosztottság van és az egység lassan felbomlik. A szétválasztás idejét élitek, amikor ugyanis eldől, hogy ki áll Isten oldalán és ki áll Istennel szemben. Csak a legkitartóbbak nyerhetik el az üdvösséget! A Szent Korona szorosan kapcsolódik Fiam királyságához, hiszen Ő van legelöl ábrázolva, én pedig hátul vagyok. Fiam az első helyen áll a szívemben, ezért ti is mindenekelőtt felé fordítsátok arcotokat. Én a háttérben maradok alázattal és csendes imával közbenjárva értetek.  A bűn mindenhol jelen van és rombol. Minden egyes városban, ahol különleges felajánlás történik (korona, angyalok, szentek), ott gyengül a gonosz uralma. Önként helyezitek magatokat Isten oltalma alá, aki tetszését nyeri felajánlásotokban.”

Jézus, aki az Atya jobbján ül felállt trónjából és azt parancsolta az angyaloknak, hogy a Szent Korona fölé helyezzenek egy aranyszínű sátrat. Láttam, hogy Krisztus három magyar királlyal és egy hadvezérrel, fejedelemmel közeledett felénk, akik fontos szerepet töltöttek be Isten tervében: Szent István, Szent László, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás. Mindegyik kezében egy kardot láttam, melyet Isten fénye hatott át. A korona köré álltak és kardjukat fölé emelték, közben Krisztus közénk jött és így szólt:

„Sátrat emeltettem a magyar Szent Korona fölé, mert méltónak találom királyságom jelképeként. Édesanyám mindent megoszt velem, ahogyan Én sem tagadok meg tőle semmit. Szeretettel tekintek a koronára, mivel az Én misztériumomat tükrözi. A korona szent, mert kapcsolatban áll Istennel. Merítsetek erőt őseitek hitéből, miként királyaitok is tették! Ne féljetek, mert ahol a szívetek, ott a kincsetek. Felajánlásotokon keresztül Atyámmal való szövetségetek megerősödik, aki számtalan kegyelemmel áld meg titeket. Boldoggá tesz Engem, hogy Sopronban kialakult az örökimádás. El sem tudjátok képzelni, hogy az Eucharisztia látogatásával mennyi kegyelem özönlik városotok lakóira. Szeretetemmel megérintem: a hitetleneket, kételkedőket, langyos lelkeket, bűnösöket, közömbösöket, betegeket. Olyan emberek is meglátogatnak engem, akik hosszú ideje nem lépték át a templom küszöbét. Azt akarom, hogy minél többen érezzétek szeretetemet és meg tanuljatok jelenlétemben élni. Örvendezzetek, mert az örökimádás és a felajánlás által nagy megújulás fog bekövetkezni városotok életében.”

A Szent Korona felajánlás során Szent István király kardjával áldását adta ránk, és közvetlen a tabernákulum előtt Krisztus állt, aki háromszoros áldása (három fénysugár mutatkozott: fehér, piros, kék) után így szólt: „Szívembe véstem felajánlásotokat, városotok oltalmam és védelmem alatt áll. Édesanyám különleges kegyelmeket esdett ki számotokra, mely lelketek javát szolgálja, és nemzetetek vezetőit erősíti. A fénysugarak színei kegyelmet (fehér), tisztulást (piros) és a lélek Istenhez való felemelkedését (kék) jelenti.”

Mária Magdolna

 

 

 

 

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!”

(Szeretetláng Lelki Napló)

 

 

Dr. GLORIA POLO ORTIZ

„Akit villámcsapás ért”,

és gyakorlatilag elszenesedett a teste. 
Ennek ellenére csodás módon felépült, 
de még a klinikai halál állapotában megtapasztalta a túlvilági életet:
a kárhozat és az üdvösség lehetőségeit.

A kolumbiai fogorvosnő, miután eszméletre tért, elhatározta, 
hogy tanúságot tesz minderről, és életét a lelkek megmentésének szenteli.

Bővebb anyag a következő linken olvasható róla:
http://www.vilagkiralynoje.hu/ma_files/akit_villamcsapas_ert.pdf

 

 

 

 

 

Nem kerülhet sor Második Eljövetelemre addig, míg a bűn szennyeződése gyökerestől ki nem lesz tépve

 
Nyomtatóbarát változat

2013. augusztus 21. szerda, 18:05

Drága szeretett leányom, a Föld megújítása és megtisztítása most már elkezdődött, mivel az Én Időm közeledik. Nem kerülhet sor Második Eljövetelemre addig, míg a bűn szennyeződése a megtisztulás által gyökerestől ki nem lesz tépve, mely szükséges ezen a Földön.

Mivel a Föld meg fog tisztulni, ezért minden lélek, bármely hitvalláshoz is tartozó, el fog merülni a lélek magújulásában, és sokan egy szörnyű lelki harcot fognak elszenvedni. Ők nem fogják megérteni, hogy mit szenvednek el, de Irgalmasságomnak köszönhetően meg fogom azt engedni. Annak érdekében, hogy képesek legyenek megállni Előttem, és hogy megkaphassák az Örök Életet az Új Paradicsomban, a lelkeknek először meg kell tisztulniuk. Ez a megtisztulás a Földön fog megtörténni azok számára, akik átélik az Antikrisztus üldöztetését, valamint azoknak, akik az Új Paradicsomba való átmenetet fogják átélni. Ugyanakkor a Föld is megkezdi (saját) megújulását, és fokozatosan minden gonosz ki lesz selejtezve.

Legyetek hálásak, hogy Atyám nem vesztette el Türelmét, és hogy nem a bűnök súlyosságának mértéke szerint bünteti gyermekeit. Legyetek hálásak azért is, hogy Ő most nem fordít hátat csak úgy, és nem csak azokat a lelkeket viszi egyszerűen magával erről a Földről – aminek romlottsága undort kelt Benne -, akik valóban szertik Őt.

Atyám állhatatosan kitart, mert gyermekei az Ő teremtményei, és nem fogja megengedni a Sátánnak, hogy elvigye őket. Annyira féltékeny volt Lucifer, hogy amikor Atyám megteremtette az embert a Saját Képmására, megfogadta, hogy az utolsó napig harcolni fog, csakhogy az embert Teremtője ellen fordítsa.

Atyám Szeretetből fog beavatkozni annak érdekében, hogy a Sátán erejét hatástalanná tegye. Minden kísérlet, melyet a Sátán a Szentháromság utánzására tesz, melyet a hamis próféta, az antikrisztus és a gondosz szelleme alkot, kudarcba fog fulladni. Ez a csata csúnya lesz, igazságtalan sok lélek számára, akik túl gyengék lesznek ahhoz, hogy kiverekedjék magukat a gonosz szorításából, de a Mindenható Isten ezt a csatát meg fogja nyerni.

Nektek mindnyájatoknak Atyámhoz kell fordulnotok és Hozzá kell könyörögnötök, hogy mentse meg a lelketeket és védjen meg benneteket a fenevad követésétől a kárhozat felé vezető úton.

Jézusotok

 

Nyomtatóbarát változat

2013. augusztus 21. szerda, 18:05.

http://masodikeljovetel.hu/nem-kerulhet-sor-masodik-eljovetelemre-addig-mig-bun-szennyezodese-gyokerestol-ki-nem-lesz-tepve

 

 

ÜZENET AZ AUSZTRÁL LÁTNOKTÓL:

 

Little Pebble: 

Ma egy Isten jelenlétét nagyon erősen éreztem, jobban mint szoktam. Isten hangját számtalanszor hallottam, de most a Szentlelket láttam galamb képében aki olyan magas volt,mint én. Mögöttem állt és szárnyait körém helyezte,mert hallottam a hangját,amely visszhangzott rajtam keresztül. Láttam előttem a Fehér Keresztet előttem és egy volt mögöttem, a Szentlélek mögött, s eközben egy nagy meleg fényesség lépett belém. A Szentlélek így szólt hozzám:
A Szentlélek szavai:"Fiam, írd! Vagyok aki Vagyok. Én vagyok a Kezdet és a Vég. Fiam, én ma azért jöttem hogy magamhoz vonzzam azon Gyermekeimet, akiknek bizalomra van szüksége, mert az Én Irgalmas Szeretetem és Kegyelmeim ellenére a Föld ma olyan rossz állapotban van amelyben még sose volt mióta a Bűn belépett a Világba.Gyermekeim elhagytak engem és tévútra mentek. Én a Szentlélek ,amiatt jöttem ma el hogy felébresszem az emberiség lelkiismeretét, mielőtt kiöntöm haragomat erre a megátalkodott Világra, mert az idő az emberiség számára nagyon rövid. Gyermekeim jöjjetek hozzám,a Ti lelketeknek szüksége van az én irgalmamra és megbocsátásomra.Ne féljetek közeledni hozzám mert én Szelíd és Alázatos Szívű vagyok! Én csak a jóságotokat és az örökkévaló üdvösségeteket keresem! Használjátok ki a Földi életetek utolsó perceit arra hogy jót cselekedtek.Fordítsátok tekintetetek rám aki szomjazza a ti szereteteteket. Én a szíveteket keresem és az az óhajom, hogy szerető szívekké váljatok, mivel közületek sokaknak kőből van a szíve.


A világ egy hajszálon függ mielőtt elszabadulna, mivel az emberek egy nagy csapás felé tartanak. A bűnök miatt egy Üstökös közelít a Földhöz, azért, hogy megtisztítsa a Földet amely jóval több rombolást fog hozni magával, mert az emberek úgy élnek, mintha nem is lenne holnap, kegyetlen bűnöket elkövetve,mind a 10 parancsolat ellen vétkezve. A legfőbb parancsolat elleni vétek ez:
Ne legyenek más Istenek rajtam kívül. Ne szolgálj hamis Isteneket. S melyek ezek a hamis istenek Gyermekeim? A pénz,hatalom az egoizmus, a bálványok. Az emberiség nagy részének ezek a gyengeségei. A Megváltó Jézus Krisztus szavai így hangzanak:
Szeresd Felebarátodat mint magadat. Drága Gyermekeim a Nagy Háború Északon és Keleten el fog szabadulni, ahol gyermekek milliói fognak meghalni. Az emberi büszkeség és ostobaság el fogja hozni mindezt. Gyermekeim! Imádkozzatok imádkozzatok, kérjétek az irgalmasságot testvéreitekre és azokra is akik eltávolodtak tőletek, és azokra is akik gyűlölnek és megvetnek benneteket, Minden gyermekemért a jókért, rosszakért egyaránt. A Szent Rózsafüzér, amit az én Szeplőtelen lányom Mária ( A Szűzanya) adott nektek az az egyedüli Szent fegyver, amely legyőzheti mindezt. Óh Izrael ,Izrael! Olvasd el azokat a szavakat amelyet évszázadokon keresztül neked adatattak a Próféták által. Dániel Próféta ideje itt van! Neked pusztasággá kell válnod azért, hogy visszatérj Jézus Krisztus az igazi Messiáshoz őt imádva. Földi Egyházamnak 2000 éven keresztül Prófétákat küldtem a pogányok közül, hogy felkészítsenek téged ezekre a napokra, hogy felkészítsék az Egyházat Jézus Krisztus Második eljövetelére. A Prófétákat a mai napig elítéled! Rájuk nem figyelsz!! Figyelmeztetve voltál azokkal a szavakkal amelyet Szent János evangélista írt a Jelenések könyvében, de te ezeket a jeleket még most sem ismered fel, még azokat se amelyeket tervezni készülnek, mert Jézus Krisztus Második eljövetele közel.


Az aki most Szent Péter Trónján ül, az nem tőlem van! Ő a bárány bőrébe bújt farkas, gyermekeimet félrevezeti! Az én Szent Jelenlétemet az Eucharisztiában számtalanszor megszentségtelenítették és kigúnyolták. Az Én gyermekein nem kapták meg méltóan az ő Istenük Szent Testét és Vérét. A Földön lévő Egyházam tanítását az Én Lelkemről megváltoztatták, azért, hogy megfeleljen mindazoknak akik nem az Apostoli Anyaszentegyház tagjai, s így elhozzák a hamis ökumenizmust. Az Isten szavát megváltoztatták és egy új értelmet adtak neki. Az Én gyermekeimnek nem tanítják a 10 parancsolatot, ők nem tanulnak a Pokolról a Tisztítótűzről és a Mennyről. Ők nem tanulnak a bűnről és arról, hogy lelküket szükséges megtisztítani a Gyónás Szentségében. Szolgáim, az Egyházon belüli tanítók nagyon kevés igazságot tanítanak meg arról, hogy Gyerekeimet rávezessék az Isteni Igazságok megértésére.Ők inkább világi problémákról prédikálnak.Földi Egyházam vezetői megengedték hogy a Sátán füstje belépjen és megengedték a Sátánnak és munkásainak, a Titkos társaságoknak, az Illuminatusoknak, a Szabadkőműveseknek és a Boszorkányoknak hogy átvegyék Isten Egyházát, és minden embert a Sátán és az Antikrisztus imádatára ösztönözzenek. Az Egyházat Jézus Krisztus alapította, amely most ketté fog hasadni azokéra, akik valóban imádnak engem, ők ki lesznek dobva, miközben a hamis emberi egyház fog maradni, mint egy üres kagyló. Új Keresztelő Szent Jánosok, Prófétáim, Látnokaim,halljátok meg hangomat AZ IDŐ MEGÉRETT A BETAKARÍTÁSHOZ!!! Gyermekeim imádkozzatok imádkozzatok,én a ti szerető Atyátok figyelni foglak benneteket. Össze foglak gyűjteni benneteket Királyságomba, a Béke Királyságába amely hamarosan eljön Jézus Krisztus a Messiás megérkezésével, az Ő Szent Édesanyjával, Máriával, az Angyalokkal és a Szentekkel együtt. Az Égen egy nagy jel lesz látható, amely azt fogja megmutatni az emberiségnek hogy a Nagy Megpróbáltatás ideje eljött,és az Új Korszak már nincs messze! Bátorság Gyermekeim én mindig veletek vagyok! Én Irgalmas lelkemet elküldöm a világra, az univerzumra. A HATODIK PECSÉT HAMAROSAN FEL LESZ TÖRVE, ÍGY AZ EMBER IGAZÁN TUDNI FOGJA, HOGY VAGYOK AKIK VAGYOK! Megáldalak mindnyájatokat az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.ámen.-". Little Pebble: A Szentlélek aztán azt mondta, hogy Ausztrália egy hatalmas büntetést fog kapni az ország igazságtalansága miatt.

http://littlepebble.org/2017/08/06/message-754-5-august-2017/

http://masodikeljovetel.hu/kereso?keys_1=%C3%BCst%C3%B6k%C3%B6s

 

 

 

 

 

 KÖNNYEZNEK A SZŰZANYA SZOBROK PÁSZTÓN

Pásztói Plébánia egy új fényképet töltött fel ebbe az albumba: „Képek”.

A Szentlélek Templomban ma reggelre a nagy Szűz Mária Kegyszobor szeme is könnyezik...egészen a szája sarkáig lefolyt már a könnye...

Pásztói Plébánia%    </div><!-- tartalom -->
    <div id=
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 77
Tegnapi: 38
Heti: 360
Havi: 1 699
Össz.: 482 375

Látogatottság növelés
Oldal: Aktuális
"Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön el uratok." Mt 24:42 - © 2008 - 2024 - azidokvege.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat