Amsterdam /Hollandia/
A látnok fiatalsága
A Boldogságos Szűz Mária első látogatásai Ida Peerdeman tizenkét-tizenhárom éves korában, az első világháború vége felé, októberben történhettek, talán éppen akkor, amikor Isten Anyja a fatimai gyerekek előtt megjelent. A kislány, valamint családja és gyóntatója akkoriban semmit sem tudott Fatimáról, és annak idején nem is tulajdonítottak olyan jelentőséget a dolgoknak, ahogyan azt visszatekintve látjuk.
A Peerdeman család, amelyben ő volt a legkisebb gyermek, abban az időben Amszterdam óvárosában lakott. Átlagos polgári család volt, föltűnés nélkül, egyszerűen éltek. Az édesanya néhány évvel korábban halt meg. A legidősebb leány igyekezett három húga és öccse számára az édesanyát pótolni. Az apa textilkereskedő volt. Szerették a családi otthon közös életét. Ida első szentáldozása óta rendszeresen a domonkosok templomában, a Spuistraat-on gyónt, ahol lelkiatyja volt a káplán.
Már évek óta járt ugyanazon az úton a templomba és vissza, amikor az első világháború vége felé, egy októberi estén szokatlan dolog történt. A kislány vidáman sietett hazafelé, majd hirtelen megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába, mert az utca egyszerre megváltozott. A megszokott falak helyén csodálatos fényesség ragyogott fel előtte. Olyan fény, amilyet még soha sem látott fiatal életében. Eltakarta a falakat. Csodálkozás a ijedséggé változott, amikor ebben a fényben ismeretlen női alakot vett észre. Egy rendkívül szép asszonyt, keleti vonásokkal. Az asszony fényözönben állt ott, egyenes tartással, kissé széttárt karral. Mosolygott és hallgatott. Észrevette a gyermek rémületét, aki nem mert előtte elmenni, és szótlanul, biztató mosollyal intett fejével, hogy nyugodtan menjen tovább, nem kell félnie!
A kislány szinte elbódult a jelenés szépségétől és nem tudta, mennyi ideig állt azon a helyen. Csak amikor a szép hölgy hirtelen eltűnt, akkor szedte össze a bátorságát, és amilyen gyorsan csak tudott, hazaszaladt. Otthon kifulladva mesélte el, mi történt vele útközben. Miután apja végighallgatta, mint józan üzletember, okos tanácsot adott neki: "Senkinek se mondd el, mert kinevetnek, és azt gondolják, hogy megbolondultál." Ezek a szavak hatottak a gyermekre. Egy tizenkét-tizenhárom éves lány semmitől sem fél jobban, mint attól, ha az emberek nevetségesnek tartják. Úgy hallgatott, mint a sír, és megpróbált mindent elfelejteni.
Ahogyan a mondás is tartja, a jó dolgok hármasával jönnek. A következő két gyónás után is megtörtént, hogy hazafelé menet a tündöklő fényben meglátta a szép hölgyet.
Vajon el tudta-e felejteni a gyermek ezt a hármas eseményt? Alig hihető. Amikor lelki atyja, aki a család barátja is volt, értesült a dolgokról, ugyanazt a tanácsot adta neki, mint édesapja.
Szokatlan bajok
Múltak az évek. Amszterdam lassan kiheverte az első világháború okozta károkat. A gyermekből fiatal leány lett. Egy gyár irodájában vállalt állást, ahol huszonhét évig maradt alkalmazásban.
A gyermekkor három eseménye talán feledésbe merül, ha nem történnek vele éppoly szokatlan, azonban teljesen más jellegű események.
Ida néhány éven át különös gyötrelmeket élt át.
Az arsi szent plébános, Vianney Szent János élettörténetét olvasva érthetjük meg jobban az ilyen szenvedéseket.
Ezekben a nyugtalanító napokban a gyermekek apjuk józanságában találtak támaszra. Egészséges érzékkel ismét jó tanácsot adott lányának: "Tégy úgy, mintha nem lenne jelentősége a dolgoknak, ne tulajdoníts túl nagy figyelmet nekik, és ne félj tőlük!"
Ameddig a gyötrő lelkek a házban maradtak, Idának sikerült is így viselkednie. Megváltozott azonban a helyzet, amikor a házon kívül kezdték bántalmazni. Három ízben találkozott egy fekete alakkal, aki az utcán támadt rá.
Rövidesen azonban olyan erőssé váltak az otthoni gyötrelmek is, hogy egyik éjjel az apa elhívatta a gyóntató atyát. Amikor az atya elimádkozta az Egyház exorcizmusát (ördögűző imáját), a leány megszabadult a kínzásoktól. Évekkel később történt, hogy Ida még egyszer hallotta az utálatos és közönséges hangot, és átélte a "félelmetes érzést".
Jövőbelátás
A teljesség miatt be kell még számolnunk Ida későbbi életszakaszáról, amikor hol gyakrabban, hol ritkábban látta a jövőt.
Legalább tíz évvel a második világháború kitörése előtt, valószínűleg még Hitler hatalomátvétele előtt egészen különös látomása volt. Szokása szerint nyugodtan dolgozott, amikor egyszerre katonák végtelen sorát látta, amint gondterhelten, éhesen, piszkosan, elcsüggedve támolyognak. Nem felejtette el, hogy mire gondolt akkor: "Vajon mi történik velük ezután?"
Valóban föltehetjük itt a kérdést, miért, és hogyan láthatott egy fiatal leány még Hitler hatalom átvétele előtt hadsereget egy olyan Európában, amely akkor az "örök béke" tévhitében élt?
Amikor 1940. május 9-én hazafelé tartott az irodából, benső hangot hallott:
"Elárultak és eladtak bennünket!"
Olyan hangosan és érthetően hallotta ezt a hangot, hogy önkéntelenül megfordult, mert látni akarta, hogy ki szólt, és hogy mások is hallották-e.
1940. május 10-e után néhány nappal, amikor attól kellett félni, hogy Hitler és Mussolini győzhet, azt látta, hogy Hitler egy bunkerban elrejtőzik, és Mussolini fejjel lefelé fölakasztva lóg. Még azok sem gondoltak akkor ilyen végre, akik elvi okokból vonakodtak a két hatalom diadalát ünnepelni. A leányt még az a néhány ember is kinevette volna, akinek el merte volna mondani látomását.
Ez idő tájt lehetett a következő látomása is:
Házakkal körülvett kastélyba lovasok vonulnak be. E lovascsapat élén, lóháton, egy még fiatal, energikus ember lovagol, aki hasonlít a régi idők hercegeihez. Egy benső hang azt mondta neki: "Habsburg! Ez később lesz!"
Amikor gyóntatója a háborús események miatt arra kényszerült, hogy rendjének huiseni kolostorába, egy Arnhem melletti faluba költözzön, akkor ő ezt a Betuwe nevű vidéket vértől pirosnak látta. Ez még azelőtt volt, hogy a szövetségesek a későbbi arnhemi ütközetre gondolhattak volna.
Aki emlékszik arra, miként menetelt Hitler serege Sztálingrád felé, arra is emlékezhet, hogyan várták a németek a város elestét. Ida azonban már a német hadsereg diadalmas fölvonulásánál látta, miképpen veszi majd körül a Vörös Hadsereg nagy harapófogója a német sereget. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy nem érthetett a katonai taktikához és terminológiához. Amikor ezt a látomását másoknak elmesélte, hangosan kinevették.
A "Minden Népek Asszonyának" jelenései
A második világháború utolsó napjaiban, 1945. március 25-én történt, hogy meglátogatta őket Pater Frehe OP, aki évek óta volt Ida lelkiatyja. Éppen az aggasztó élelmiszerhiányról beszélgettek, amikor Ida ellenállhatatlan belső erőtől indítva a szomszéd szobába sietett. Ragyogó fényt látott, amelyből egy szépséges asszony lépett elő és megszólította őt. Ida megkérdezte tőle. "Te Szűz Mária vagy?"
Az asszony így válaszolt: "Asszonynak fognak nevezni, Anyának". Majd így folytatta: "Mondd utánam!" Az Asszony üzenetét Ida szóról szóra fennhangon megismételte, úgy hogy nővére le tudta írni.
Ida a szöveget kiegészítette a látottak ecsetelésével. Két üzenet az amszterdami Szent Tamás templomban hangzott el. Kb. húsz üzenetet kapott Németországban, amikor látogatóban ott tartózkodott.
A jelenések időről időre hasonló módon ismétlődtek. Később az Asszony elmondta, hogy üzenete nemcsak egy országnak, egy népnek, hanem minden népnek szól. Tizenöt év leforgása alatt 56 üzenet hangzott el, majd ezek után Ida a szentmisék alkalmával eucharisztikus élményekben részesült 1984-ig.
A kép és az imádság
Szűz Mária felszólította Idát, hogy a jelenésekben látottak alapján festessen róla képet, amelyet az imádsággal együtt terjesszenek.
A képen Szűz Mária kitárt karokkal áll a földgömbön isteni Megváltója keresztje előtt, mint társmegváltó, minden kegyelem közvetítője és szószóló, mert a "Minden népek Asszonya" üzenete az egész világnak szól. A keresztet a világban kell felállítani és elfogadni, hogy megszentelje életünket. A Föld körül bárányok serege látható állva, pihenve, legelészve. Közülük többen emelik tekintetüket az Asszonyra és a keresztre.
A bárányok jelképezik az emberiséget, amely csak akkor találhatja meg békéjét, ha a kereszt lesz életének középpontjában. A nyájban fekete bárányok is legelésznek, azokat különös gonddal akarja Jézushoz vezetni a "Minden népek Asszonya,,, akit egykor mint Máriát, az Úr kis szolgálóleányát ismertek az emberek. Ida látomásában látta, hogy a világra hópelyhek hullnak, és úgy szívódnak be a talajba, miként a szívekbe az imádság:
Urunk, Jézus Krisztus, az Atyaisten Fia,
most küldd el Lelkedet a Földre!
A Szentlélek lakjék minden nép szívében,
hogy megmeneküljenek romlástól,
csapásoktól és háborútól!
Legyen a "Minden népek Asszonya”,
aki egykor Mária volt, a mi Szószólónk!
Amen.
Az Úr 1951. esztendejétől kezdve lassan az egész világon megismerték az emberek ezt az imádságot. Ez az esdeklő ima azt kéri, hogy jöjjön el a Szentlélek erre a békétlen világra és mentse meg az embereket a bajoktól. Ezt a hatékony imát már hetvenkét nyelvre lefordították, hogy a Szűzanya kérésére a kép vagy a kereszt előtt imádkozza a Szentatya és minden ember. Ezt az imát az egyszerű emberek és a tudósok is hálás szívvel fogadják. Erről mondta egy dél-amerikai bíboros érsek, hogy rövid összefoglalásban éppen azt kéri, amire ma leginkább szüksége van a világnak.
Szűz Mária amszterdami üzenete szerint ennek a képnek és az imádságnak kell megelőznie és előkészítenie az utolsó Mária-dogmát, mert az az út az igazi békéhez.
Az 1996-ban kiadott püspöki közlemény
Több holland és külföldi lap méltatta Haarlem-Amszterdam jelenlegi püspökének lépését, aki 1996-ban elérkezettnek látta az időt arra, hogy a "Minden népek Asszonyá"-nak kérésével kapcsolatban hivatalosan is nyilatkozzék.
Heinricks Bomers püspök HB-96-l82. számmal közleményt adott ki Szűz Máriának, mint
"Minden népek Asszonyának" nyilvános tiszteletéről:
"Az országunkból és külföldről is régóta hozzánk érkező és egyre szaporodó kérdések arra késztetnek, hogy felvilágosítást adjunk Szűz Máriának 1945 és 1959 között történt amszterdami jelenéseiről, melyek során mint »Minden népek Asszonya«mutatkozott be.
Alapos megfontolás és hivatalos tárgyalások után úgy gondoljuk, hogy a kívánatos lelkipásztori felvilágosítás érdekében a következő irányvonalat kell követnünk:
Külön kell választanunk a jelenések és az üzenetek kérdését a »Minden népek Asszonya« címtől.
Az Egyház pillanatnyilag nem tud nyilatkozni a jelenések és az üzenetek tartalmának természetfölötti voltáról. Lelkiismerete szerint mindenki szabadon kialakíthatja erről véleményét.
Az «Urunk, Jézus Krisztus...» kezdetű imádság, amelyben szerepel a «Minden népek Asszonya» megszólítás, már 1951ben elnyerte az Egyház jóváhagyását az akkori helybeli püspöktől, Huibers-től.
Részünkről nem teszünk ellenvetést Szűz Máriának ilyen címen történő nyilvános tiszteletével kapcsolatban.
Olyan időben, amikor az emberek, népek és kultúrák egyre inkább egymás ellen fordulnak - és Amszterdamban nem kevésbé, mint másutt - úgy gondoljuk, hogy pontosan ez a cím vet világos fényt Szűz Mária általános anyaság ára, valamint az Úr üdvözítő tervében való egyedüli és asszonyi szerepére. "
Haarlem, 1996. május 31-én,
Szűz Mária látogatásának ünnepén,
Heinricks Bomers püspök és Jozef Punt segédpüspök
Ida halála
A közlemény a kilencvenéves Ida Peerdeman, a "Minden népek Asszonya" látnokának halála előtt tizenhét nappal látott napvilágot. Őszintén reméljük, hogy súlyos betegségében még tudomást szerezhetett róla, és az öröm enyhülést jelentett szenvedésében. Hiszen egész életében ebben reménykedett, ezt várta. Mennyire kérte, hányszor felkereste Amszterdam egykori püspökeit a Szűzanya követségében járva, hogy engedélyezzék az imádságot, a tiszteletet, a templom építését és mozdítsák elő a társmegváltó - kegyelemközvetítő - szószóló dogma kihirdetését. Álmainak, vagyis az "Asszony" kérésének fokozatos megvalósulását most már a boldog örökkévalóságból figyelheti.
Heinricks Bomers, Amszterdam püspöke jól ismerte, szerette és becsülte Ida Peerdemant, maga végezte a látnok temetési szertartását és a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla beszédében. "Tudom, hogy Ida sohasem vált különleges élményei miatt beképzeltté. Szerény volt élete utolsó napjáig, és irtózott attól, hogy személyét megkülönböztetésben részesítsék. Mindkettő pozitív jel. Számomra nem kétséges, hogy becsületes volt és az igazságot mondta el arról, amit átélt. Egész életét a» Minden népek Asszonya «tiszteletének szentelte. Úgy gondolom, hogy ez a tisztelet a mi időnkben igen hasznos lehet."
1997. május 31-én nagy ünnepélyességgel, nemzetközi imatalálkozó keretében emlékeztek meg a "Minden népek Asszonya" nyilvános tiszteletének első évfordulójáról Amszterdamban.
A "Minden Népek Asszonyának"
amszterdami üzenetei
1945. március 25. / 1. jelenés
Balra fölöttem hosszú fehér ruhába öltözött, álló alakot látok, egy asszonyt.
(Ahogyan Ida elmondta, először ragyogó fényességet pillantott meg, azután egy fehérbe öltözött asszonyi alakot látott előlépni ebből a fényből. Hasonlóképpen írják le más látnokok is Szűz Mária jelenését, például a la salette-i vagy a fatimai gyermekek.)
Úgy vélem, a Boldogságos Szűz alakja. Most fölemeli három ujját, azután négyet, azután pedig mind az öt ujját, mialatt ezt mondja: "A három jelenti március hónapját, a négy az áprilist, az öt pedig május 5-ét.".
(A jelenés valószínűleg a következőkre kívánt utalni: március:
március 25-én kezdődött a jelenés sorozat Amszterdamban.
Március 25-én, az Úr Jézus fogantatásának ünnepén kezdődött a megváltás műve.
Április: 1946. április 25-én kezdődtek a németországi marienfriedi jelenések, ahol Szűz Mária mint az élő Isten jele jelent meg, hogy gyermekeibe vésse ezt a jelet védelmül a Sátán ellen, aki üldözi őt és gyermekeit, ő azonban végül gyermekei segítségével legyőzi a Sátánt..
Május: 1945. május 5. a világháború befejezésének napja (Hollandiában. )
Azután megmutatja rózsafüzérét, s így szól:
"Ennek köszönhető, de tartsatok ki (az imádságban)!"
Kis ideig hallgat, majd hozzáfűzi: ”Az imádságot terjeszteni kell!" Most csupa katonát látok, sok szövetségest, s a Szent Szűz rájuk mutat. Akkor fölemeli rózsafüzére kis keresztjét és Krisztusra, majd újból a katonákra mutat. Meg kell értenem, hogy a katonák életét a keresztnek, Krisztusnak kell támogatnia` mert a hang így folytatja: "Ezek most rövidesen hazatérnek", s a katonákra mutat. Azt kérdezem: "Te Mária vagy?" Rám mosolyog és azt feleli: "ASSZONYNAK fognak majd nevezni, Anyának."
Az Asszony elvonul a szemem elől, és én a kezembe nézek. Keresztet fektetnek elém, amelyet föl kell emelnem. Egészen lassan emelem föl, mert nehéz. Ezután minden eltűnik.
1945. április 21. /2. jelenés
Úgy érzem, hogy hirtelen nagy templomba kerültem, majd ezt mondom: "Különleges oltár előtt állok, és az Asszony képét látom. Virágokkal van körülvéve, az oltárlépcsőn is virágok vannak. Sok ezer ember térdel előtte. Az Asszony rám tekint, ujjával figyelmeztet, s azt mondja: "Ti emberek, a békét akkor fogjátok megőrizni, ha hisztek Őbenne. Ezt terjesszétek!"
Ezt háromszor megismétli. Ezeknél a szavaknál az Asszony keresztet helyez a kezembe, melyet körbe kell mutatnom. Ezután mintha kivinne a templomból, s ekkor végtelen ürességet érzek magam előtt. Mialatt azonban ebbe az ürességbe tekintek, emberfejeket pillantok meg. Mintha ki kellene közülük emelnem egyet-egyet, s ekkor a jelenés így szól hozzám: "Ezek vezető személyek, akik ismét kieszelnek valamit." Most a zsidók egyiptomi kivonulását látom, s fölötte Istennek, az Atyának képét a felhőkben. Az Atya szeme elé tartja kezét, s az Asszony így szól hozzám: "Jahve szégyenkezik népe miatt." Akkor egészen világosan fölismerem Káint és Ábelt. Világosan látom a szamár álkapcsát és a menekülő Káint. Ezután újból az oltár elé vezetnek, s a távolban körmenetet látok elhaladni, az amszterdami csodaprocessziót. Azután újból minden eltűnik.
(Az amszterdami csoda-körmenet arra emlékeztet, hogy a népek számára Krisztus, az élő Kenyér jelenti a valóságos életet. Ez a körmenet egy eucharisztikus csodával kapcsolatos, amely 1345-ben - 600 évvel az Asszony jelenése előtt Amszterdamban történt.)
1945. július 29. /3. jelenés
Ismét hallom a hangot, s hirtelen egy régi időkből való áldozati oltárt látok. A füst lecsapódik. Egy hang szól: "Jahve figyelmezteti népét." Azután hallom: "Legyetek hűségesek! Szétszórták bárányaimat." Az Asszony keresztet helyez az áldozati oltárra, s ekkor mintha azt látnám, hogy az egész világ körülötte áll.
Az emberek azonban lehajtott fővel, a kereszttől elfordulva állnak. Akkor hirtelen ezt hallom: "Jöjjetek, hűségesek!" S látom, ahogy a tömeg előtt egy kelyhet visznek el. "Sokak számára azonban hiába!" Föl kell tekintenem, és hirtelen az Asszonyt látom magam előtt. Mosolyog, karját nyújtja felém, és azt mondja: "Jöjj!" Most különféle férfiak tömege áll előttem, rosszak és jók is. Hívja őket, hogy menjenek vele. Vezetni kívánja őket. Most hosszú, fáradságos utat látok magam előtt, s a végén nagy fényességet. "Így" szól az Asszony, s széles mozdulattal jelzi a férfiaknak, hogy ezen az úton kell menniük. Nehéz és fáradságos az út. Mindkét oldalon leesnek az útról. Az Asszony anyai aggodalommal nézi őket, s rájuk mosolyog. Akkor írva látom: "Újra az életbe, Krisztussal."
Most szomorúan néz az Asszony, s azt mondja: "Anglia újra meg fog találni engem." Kis várakozás után lassan és halkan hozzáteszi: "Amerika is."
Most lassan eltávozik az Asszony, s a világ fölött különleges ködpárát látok.
1945. augusztus 29. / 4. jelenés
Az Asszonyt látom állva. Jelzi, hogy nézzek a kezemre. Mintha azt látnám, hogy különös dolgok jönnek elő a kezemből. Nagy szomorúságot érzek, ezt is mintegy a kezembe teszi, meg kell néznem. Az Asszony mosolyogva szól: "De öröm következik utána." Azután, ugyancsak a kezemből világos sugarakat látok kiáradni. Majd nagy épületeket és templomokat látok. Csupa templom jelenik meg. Az Asszony megszólal: "Egyetlen nagy közösséggé kell válnia!" A kezem nagyon fáj. Viharok zúdulnak a templomokra.
Most három pápát mutat az Asszony.
Balra a magasban áll X. Piusz pápa. Középen áll a mi pápánk (XII. Piusz), jobbra egy új pápát látok (VI. Pált). "Ez a három", mondja az Asszony, "ez egy korszak." Hármójukra mutat. Azután azt mondja: "A mostani pápa, és az új, ők a „harcoso".
Azután egy új, valamiképpen különös, sokkal későbbi háborút mutat, amelyik rettenetes pusztulást fog okozni.
Az Egyházban mindenesetre sok változásnak kell végbemennie. A papság képzésében sok változásnak kell történnie. Most fiatal papok hosszú sorát látom. "A mai időknek megfelelő modern képzést!" - mondja az Asszony nyomatékkal. "De helyesen, a jó lélekben!" Hirtelen galambot látok a kezem körül repülni, amelyet még mindig fogva tartanak. A galamb új sugarakat áraszt magából. Akkor az Asszony a pápára mutat, és így szól: "A látókörnek bővülnie kell, szociálisabbá kell válnia! Különböző mozgalmak foglalkoznak a szociális problémával, és ez helyénvaló; ennek azonban lehetőleg az Egyház vezetésével kell történnie." Ekkor arcán levertség tükröződik, és azt mondja: "Sok változásnak kell végbemennie a képzés terén!" Erős ellenáramlatokat látok, sok ellenállást ezzel kapcsolatban, az Egyházban. És akkor hirtelen eltávozik az Asszony.
1945. október 7. / 5. jelenés
A Napot látom és a félholdat, a távoli Keleten állnak. Kínában vörös zászlót látok. Azután mohamedánokat és keleti népeket. Valamennyi nép fölött vöröset látok az egyik oldalon és feketét a másikon, de feketét sokkal kevesebbet.
(A jelenés idején még nem volt nyilvánvaló, hogy Kína vörös lesz. A fekete szín a kereszténységet jelképezi.)
A hang így szól: "Úgy tűnik, mintha az egész elenyészne." (A fekete.) Akkor hosszú, szép utat látok. Ezen kell haladnom, de mintha nem lenne ehhez kedvem. Én képviselem az emberiséget. Akkor megindulok ezen az úton, és bár nagyon fáradt vagyok, mégis mennem kell egészen lassan.
Az út végén vagyok, s egy nagy vár előtt állok, tornyai vannak. A kaput belülről kinyitják. Egy kéz jelzi, hogy lépjek be, de én nem akarok. Végül mégis belépek. Megfogják kezemet, és egy fehérruhás hölgyet látok, az Asszonyt. Rám mosolyog és azt mondja: "Jöjj!" A kezemben olyan fájdalmat érzek, ami alig elviselhető, az Asszony azonban egészen szorosan tartja, és továbbmegyünk. Csodálatos kertben találom magamat.
Az Asszony elvezet egy helyre, és azt mondja: "Ez az igazságosság, ezt kell keresniük ott kívül (s az Asszony kifelé mutat), s meg kell találniuk újra, különben a világ ismét bajba
kerül. "
A kezem nagyon fáj, alig elviselhető, az Asszony azonban mosolyog és továbbvezet. A kertnek egy másik részébe megyünk, s így szól: "Ez az igazság. Figyelj jó!!" Ujjával figyelmeztetően int. "Itt belül van az igazság is, ott kint nincs igazság, egyáltalában nincs."
Szeretnék megszabadulni szorításából. "Olyan nehéz", mondom. Akkor az Asszony hirtelen odamutat valamire, s úgy tűnik, mintha madártávlatban állnék valami fölött. Két ujjamat fölemelem, és hirtelen a pápát (XII. Piuszt) látom és a Vatikánt. Majd az egész római Egyházat látom, és a levegőbe ez van írva: ENCIKLIKÁK. "Ez a helyes út" mondja az Asszony nyomatékkal. "De nem élnek ezek szerint", mondja szomorúan.
Újból a Vatikánt látom, és körülötte az egész katolikus Egyházat. Az Asszony rám tekint és ujját a szájára teszi, mialatt így szól hozzám: "Ez maradjon kettőnk titka!", s ismét a szájára teszi az ujját. "Még itt sem mindig", mondja egészen halkan. Újból rám mosolyog és bátorítóan szól: "De ez rendbe jöhet."
Akkor különböző Egyházakat látok. Az Asszony figyelmeztetően int, s mialatt újból megmutatja az egész katolikus Egyházat, így szól: "A katolikus Egyház bizonyosan növekedhet, de" és ekkor egy sereg papot, szeminaristát, szerzetesnőt látok magam előtt elvonulni. Az Asszony fejét rázza és nyomatékkal mondja: "Ez nagyon rossz, és nem használható." És szigorúan néz maga elé. A papokra, szeminaristákra mutat és azt mondja: "Jobb képzést; együtt haladni az idővel, időszerűbben, szociálisabban!" Hangsúlyozza e szavakat.
Akkor az Egyház fölött fekete galambot (nem fehéret!) látok röpködni, az Asszony rámutat a galambra, és azt mondja: "Ez a régi lélek, ennek el kell tűnnie!" És látom, ahogyan a galamb hirtelen fehérré változik.
Az Asszony újból szól: "Ez az új fehér galamb szerteküldi sugarait minden irányba, mert a világ inog; még néhány év és elpusztulhatna. Ő azonban eljön és rendbehozza a világot, de..." s az Asszony vár egy kicsit, "Figyelniük kell!" És mintegy figyelmeztetően hangsúlyozza a ,kell` szót. Akkor azt mondja: "Vissza akarnak fordulni, ki akarnak jutni innen, nem akarnak erre a helyre ( a várkastélyba) eljutni, nem érdekli az embereket."
És akkor továbbvezet, egészen a kert mélyére, s egy nagy kereszthez jutunk. "Vedd föl, Ő megelőzött téged", mondja az Asszony. Én vonakodom, és úgy érzem, mintha az egész világon minden ember hátat fordított volna a keresztnek.
Úgy érzem, kezemnél fogva húz valaki, s ismét előttem áll az Asszony kezemet fogva. Újból szól: "Jöjj!" És ekkor fényes alakot látok hosszú ruhában, amint előttünk halad. Óriási keresztet visz, amely mintha a földet súrolná. (Az arcát nem látom, beborítja a fény.) Áthalad a világon a kereszttel, de senki sem követi. "Egyedül", mondja az Asszony.
"Itt halad egyedül ebben a világban. A helyzet még rosszabb lesz, mindaddig, míg egy adott pillanatban valami nagyon rossz nem történik, és akkor a kereszt hirtelen a világ középpontjába kerül. Most kell eldöntenünk, hogy akarják-e vagy sem. "
Ezután különös képeket látok. Horogkereszteket a kereszt alatt, látom, amint leesnek. Majd csillagokat, melyek lehullanak, sarlót és kalapácsot; minden a kereszt lábához esik. Vöröset látok, a vörös nem tűnik el egészen. Akkor így szól az Asszony: "Mindenki fölnéz, most hirtelen jót akarnak, de ennek ára van... a Föld sötétségben volt, de most világosabbá vált."
Read more: http://www.azidokvege.hupont.hu/1/profeciak#ixzz3gBthpWiw