Oldalak (menü)

Ida halála

A közlemény a kilencvenéves Ida Peerdeman, a "Minden népek Asszonya" látnokának halála előtt tizenhét nappal látott napvi­lágot. Őszintén reméljük, hogy súlyos betegségében még tudo­mást szerezhetett róla, és az öröm enyhülést jelentett szenvedé­sében. Hiszen egész életében ebben reménykedett, ezt várta. Mennyire kérte, hányszor felkereste Amszterdam egykori püs­pökeit a Szűzanya követségében járva, hogy engedélyezzék az imádságot, a tiszteletet, a templom építését és mozdítsák elő a társmegváltó - kegyelemközvetítő - szószóló dogma kihirdeté­sét. Álmainak, vagyis az "Asszony" kérésének fokozatos meg­valósulását most már a boldog örökkévalóságból figyelheti.

Heinricks Bomers, Amszterdam püspöke jól ismerte, sze­rette és becsülte Ida Peerdemant, maga végezte a látnok teme­tési szertartását és a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla beszédében. "Tudom, hogy Ida sohasem vált különleges él­ményei miatt beképzeltté. Szerény volt élete utolsó napjáig, és irtózott attól, hogy személyét megkülönböztetésben része­sítsék. Mindkettő pozitív jel. Számomra nem kétséges, hogy becsületes volt és az igazságot mondta el arról, amit átélt. Egész életét a» Minden népek Asszonya «tiszteletének szen­telte. Úgy gondolom, hogy ez a tisztelet a mi időnkben igen hasznos lehet."


1997. május 31-én nagy ünnepélyességgel, nemzetközi imatalálkozó keretében emlékeztek meg a "Minden népek Asszonya" nyilvános tiszteletének első évfordulójáról Amsz­terdamban.


A "Minden Népek Asszonyának"

amszterdami üzenetei

1945. március 25. / 1. jelenés

Balra fölöttem hosszú fehér ruhába öltözött, álló alakot látok, egy asszonyt.

(Ahogyan Ida elmondta, először ragyogó fényességet pil­lantott meg, azután egy fehérbe öltözött asszonyi alakot látott előlépni ebből a fényből. Hasonlóképpen írják le más látno­kok is Szűz Mária jelenését, például a la salette-i vagy a fati­mai gyermekek.)

Úgy vélem, a Boldogságos Szűz alakja. Most fölemeli há­rom ujját, azután négyet, azután pedig mind az öt ujját, mi­alatt ezt mondja: "A három jelenti március hónapját, a négy az áprilist, az öt pedig május 5-ét.".

(A jelenés valószínűleg a következőkre kívánt utalni: már­cius:

március 25-én kezdődött a jelenés sorozat Amszterdam­ban.

Március 25-én, az Úr Jézus fogantatásának ünnepén kezdő­dött a megváltás műve.

Április: 1946. április 25-én kezdődtek a németországi ma­rienfriedi jelenések, ahol Szűz Mária mint az élő Isten jele je­lent meg, hogy gyermekeibe vésse ezt a jelet védelmül a Sá­tán ellen, aki üldözi őt és gyermekeit, ő azonban végül gyer­mekei segítségével legyőzi a Sátánt..

Május: 1945. május 5. a világháború befejezésének napja  (Hollandiában. )
 

Azután megmutatja rózsafüzérét, s így szól:
"Ennek kö­szönhető, de tartsatok ki (az imádságban)!"

Kis ideig hallgat, majd hozzáfűzi: ”Az imádságot terjeszte­ni kell!" Most csupa katonát látok, sok szövetségest, s a Szent Szűz rájuk mutat. Akkor fölemeli rózsafüzére kis keresztjét és Krisztusra, majd újból a katonákra mutat. Meg kell értenem, hogy a katonák életét a keresztnek, Krisztusnak kell támogat­nia` mert a hang így folytatja: "Ezek most rövidesen hazatér­nek", s a katonákra mutat. Azt kérdezem: "Te Mária vagy?" Rám mosolyog és azt feleli: "ASSZONYNAK fognak majd nevezni, Anyának."

Az Asszony elvonul a szemem elől, és én a kezembe nézek. Keresztet fektetnek elém, amelyet föl kell emelnem. Egészen lassan emelem föl, mert nehéz. Ezután minden eltűnik.

1945. április 21. /2. jelenés

Úgy érzem, hogy hirtelen nagy templomba kerültem, majd ezt mondom: "Különleges oltár előtt állok, és az Asszony képét látom. Virágokkal van körülvéve, az oltárlépcsőn is virágok vannak. Sok ezer ember térdel előtte. Az Asszony rám tekint, ujjával figyelmeztet, s azt mondja: "Ti emberek, a békét ak­kor fogjátok megőrizni, ha hisztek Őbenne. Ezt terjesszétek!"

Ezt háromszor megismétli. Ezeknél a szavaknál az Asszony keresztet helyez a kezembe, melyet körbe kell mutatnom. Ez­után mintha kivinne a templomból, s ekkor végtelen ürességet érzek magam előtt. Mialatt azonban ebbe az ürességbe tekin­tek, emberfejeket pillantok meg. Mintha ki kellene közülük emelnem egyet-egyet, s ekkor a jelenés így szól hozzám: "Ezek vezető személyek, akik ismét kieszelnek valamit." Most a zsidók egyiptomi kivonulását látom, s fölötte Isten­nek, az Atyának képét a felhőkben. Az Atya szeme elé tartja kezét, s az Asszony így szól hozzám: "Jahve szégyenkezik népe miatt." Akkor egészen világosan fölismerem Káint és Ábelt. Világosan látom a szamár álkapcsát és a menekülő Ká­int. Ezután újból az oltár elé vezetnek, s a távolban körmene­tet látok elhaladni, az amszterdami csodaprocessziót. Azután újból minden eltűnik.

(Az amszterdami csoda-körmenet arra emlékeztet, hogy a népek számára Krisztus, az élő Kenyér jelenti a valóságos életet. Ez a körmenet egy eucharisztikus csodával kapcsola­tos, amely 1345-ben - 600 évvel az Asszony jelenése előtt ­Amszterdamban történt.)

1945. július 29. /3. jelenés

Ismét hallom a hangot, s hirtelen egy régi időkből való áldo­zati oltárt látok. A füst lecsapódik. Egy hang szól: "Jahve fi­gyelmezteti népét." Azután hallom: "Legyetek hűségesek! Szétszórták bárányaimat." Az Asszony keresztet helyez az ál­dozati oltárra, s ekkor mintha azt látnám, hogy az egész világ körülötte áll.

Az emberek azonban lehajtott fővel, a kereszttől elfordulva állnak. Akkor hirtelen ezt hallom: "Jöjjetek, hűségesek!" S lá­tom, ahogy a tömeg előtt egy kelyhet visznek el. "Sokak szá­mára azonban hiába!" Föl kell tekintenem, és hirtelen az Asszonyt látom magam előtt. Mosolyog, karját nyújtja felém, és azt mondja: "Jöjj!" Most különféle férfiak tömege áll előttem, rosszak és jók is. Hívja őket, hogy menjenek vele. Vezetni kívánja őket. Most hosszú, fáradságos utat látok ma­gam előtt, s a végén nagy fényességet. "Így" szól az Asszony, s széles mozdulattal jelzi a férfiaknak, hogy ezen az úton kell menniük. Nehéz és fáradságos az út. Mindkét oldalon leesnek az útról. Az Asszony anyai aggodalommal nézi őket, s rájuk mosolyog. Akkor írva látom: "Újra az életbe, Krisztussal."

Most szomorúan néz az Asszony, s azt mondja: "Anglia újra meg fog találni engem." Kis várakozás után lassan és halkan hozzáteszi: "Amerika is."

Most lassan eltávozik az Asszony, s a világ fölött különle­ges ködpárát látok.

1945. augusztus 29. / 4. jelenés

Az Asszonyt látom állva. Jelzi, hogy nézzek a kezemre. Mint­ha azt látnám, hogy különös dolgok jönnek elő a kezemből. Nagy szomorúságot érzek, ezt is mintegy a kezembe teszi, meg kell néznem. Az Asszony mosolyogva szól: "De öröm következik utána." Azután, ugyancsak a kezemből világos su­garakat látok kiáradni. Majd nagy épületeket és templomokat látok. Csupa templom jelenik meg. Az Asszony megszólal: "Egyetlen nagy közösséggé kell válnia!" A kezem nagyon fáj. Viharok zúdulnak a templomokra.

Most három pápát mutat az Asszony.

Balra a magasban áll X. Piusz pápa. Középen áll a mi pápánk (XII. Piusz), jobbra egy új pápát látok (VI. Pált). "Ez a három", mondja az Asszony, "ez egy korszak." Hármójukra mutat. Azután azt mondja: "A mostani pápa, és az új, ők a „harcoso".

Azután egy új, valamiképpen különös, sokkal későbbi há­borút mutat, amelyik rettenetes pusztulást fog okozni.

Az Egyházban mindenesetre sok változásnak kell végbe­mennie. A papság képzésében sok változásnak kell történnie. Most fiatal papok hosszú sorát látom. "A mai időknek megfe­lelő modern képzést!" - mondja az Asszony nyomatékkal. "De helyesen, a jó lélekben!" Hirtelen galambot látok a ke­zem körül repülni, amelyet még mindig fogva tartanak. A ga­lamb új sugarakat áraszt magából. Akkor az Asszony a pápára mutat, és így szól: "A látókörnek bővülnie kell, szociálisabbá kell válnia! Különböző mozgalmak foglalkoznak a szociális problémával, és ez helyénvaló; ennek azonban lehetőleg az Egyház vezetésével kell történnie." Ekkor arcán levertség tükröződik, és azt mondja: "Sok változásnak kell végbemen­nie a képzés terén!" Erős ellenáramlatokat látok, sok ellenál­lást ezzel kapcsolatban, az Egyházban. És akkor hirtelen el­távozik az Asszony.

1945. október 7. / 5. jelenés

A Napot látom és a félholdat, a távoli Keleten állnak. Kínában vörös zászlót látok. Azután mohamedánokat és keleti népeket. Valamennyi nép fölött vöröset látok az egyik oldalon és feke­tét a másikon, de feketét sokkal kevesebbet.

(A jelenés idején még nem volt nyilvánvaló, hogy Kína vö­rös lesz. A fekete szín a kereszténységet jelképezi.)

A hang így szól: "Úgy tűnik, mintha az egész elenyészne." (A fekete.) Akkor hosszú, szép utat látok. Ezen kell halad­nom, de mintha nem lenne ehhez kedvem. Én képviselem az emberiséget. Akkor megindulok ezen az úton, és bár nagyon fáradt vagyok, mégis mennem kell egészen lassan.

Az út végén vagyok, s egy nagy vár előtt állok, tornyai vannak. A kaput belülről kinyitják. Egy kéz jelzi, hogy lépjek be, de én nem akarok. Végül mégis belépek. Megfogják keze­met, és egy fehérruhás hölgyet látok, az Asszonyt. Rám mosolyog és azt mondja: "Jöjj!" A kezemben olyan fájdalmat ér­zek, ami alig elviselhető, az Asszony azonban egészen szoro­san tartja, és továbbmegyünk. Csodálatos kertben találom ma­gamat.

Az Asszony elvezet egy helyre, és azt mondja: "Ez az igaz­ságosság, ezt kell keresniük ott kívül (s az Asszony kifelé mu­tat), s meg kell találniuk újra, különben a világ ismét bajba

kerül. "

A kezem nagyon fáj, alig elviselhető, az Asszony azonban mosolyog és továbbvezet. A kertnek egy másik részébe me­gyünk, s így szól: "Ez az igazság. Figyelj jó!!" Ujjával figyel­meztetően int. "Itt belül van az igazság is, ott kint nincs igaz­ság, egyáltalában nincs."

Szeretnék megszabadulni szorításából. "Olyan nehéz", mondom. Akkor az Asszony hirtelen odamutat valamire, s úgy tűnik, mintha madártávlatban állnék valami fölött. Két uj­jamat fölemelem, és hirtelen a pápát (XII. Piuszt) látom és a Vatikánt. Majd az egész római Egyházat látom, és a levegőbe ez van írva: ENCIKLIKÁK. "Ez a helyes út" mondja az Asszony nyomatékkal. "De nem élnek ezek szerint", mondja szomorúan.

Újból a Vatikánt látom, és körülötte az egész katolikus Egyházat. Az Asszony rám tekint és ujját a szájára teszi, mia­latt így szól hozzám: "Ez maradjon kettőnk titka!", s ismét a szájára teszi az ujját. "Még itt sem mindig", mondja egészen halkan. Újból rám mosolyog és bátorítóan szól: "De ez rend­be jöhet."

Akkor különböző Egyházakat látok. Az Asszony figyel­meztetően int, s mialatt újból megmutatja az egész katolikus Egyházat, így szól: "A katolikus Egyház bizonyosan növe­kedhet, de" és ekkor egy sereg papot, szeminaristát, szer­zetesnőt látok magam előtt elvonulni. Az Asszony fejét rázza és nyomatékkal mondja: "Ez nagyon rossz, és nem használ­ható." És szigorúan néz maga elé. A papokra, szeminaristák­ra mutat és azt mondja: "Jobb képzést; együtt haladni az idővel, időszerűbben, szociálisabban!" Hangsúlyozza e sza­vakat.

Akkor az Egyház fölött fekete galambot (nem fehéret!) lá­tok röpködni, az Asszony rámutat a galambra, és azt mondja: "Ez a régi lélek, ennek el kell tűnnie!" És látom, ahogyan a galamb hirtelen fehérré változik.

Az Asszony újból szól: "Ez az új fehér galamb szerteküldi sugarait minden irányba, mert a világ inog; még néhány év és elpusztulhatna. Ő azonban eljön és rendbehozza a világot, de..." s az Asszony vár egy kicsit, "Figyelniük kell!" És mint­egy figyelmeztetően hangsúlyozza a ,kell` szót. Akkor azt mondja: "Vissza akarnak fordulni, ki akarnak jutni innen, nem akarnak erre a helyre ( a várkastélyba) eljutni, nem érdekli az embereket."

És akkor továbbvezet, egészen a kert mélyére, s egy nagy kereszthez jutunk. "Vedd föl, Ő megelőzött téged", mondja az Asszony. Én vonakodom, és úgy érzem, mintha az egész világon minden ember hátat fordított volna a keresztnek.

Úgy érzem, kezemnél fogva húz valaki, s ismét előttem áll az Asszony kezemet fogva. Újból szól: "Jöjj!" És ekkor fényes alakot látok hosszú ruhában, amint előttünk halad. Óriási keresztet visz, amely mintha a földet súrolná. (Az arcát nem látom, beborítja a fény.) Áthalad a világon a kereszttel, de senki sem követi. "Egyedül", mondja az Asszony.

"Itt halad egyedül ebben a világban. A helyzet még rosszabb lesz, mindaddig, míg egy adott pillanatban valami nagyon rossz nem történik, és akkor a kereszt hirtelen a világ középpont­jába kerül. Most kell eldöntenünk, hogy akarják-e vagy sem. "

Ezután különös képeket látok. Horogkereszteket a kereszt alatt, látom, amint leesnek. Majd csillagokat, melyek lehulla­nak, sarlót és kalapácsot; minden a kereszt lábához esik. Vö­röset látok, a vörös nem tűnik el egészen. Akkor így szól az Asszony: "Mindenki fölnéz, most hirtelen jót akarnak, de en­nek ára van... a Föld sötétségben volt, de most világosabbá vált."